Véd vagy "kivéd" a pénzügyi fogyasztóvédelem?

  • 2018/04/07
  • Kutatócsoport2

A tanulmány az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport által szerkesztett KÖZJAVAK folyóiratban jelent meg. Idézési javaslat:
Nagy Zoltán: Véd vagy "kivéd" a pénzügyi fogyasztóvédelem? KÖZJAVAK, IV. évfolyam, 2018. 3. szám, 9-12. o. (DOI 10.21867/KjK/2018.3.2.)

 

Kérdések és problémafelvetések a pénzügyi fogyasztóvédelemmel kapcsolatban [1]

A XXI. század pénzügyei a pénzügyi innováció révén egyre nagyobb kihívást támasztanak a jogi szabályozás, ezen belül is a pénzügyi fogyasztóvédelem számára. Megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek? Mindenkit meg kell-e védeni vagy csak a fogyasztók lehatárolt csoportját?
Mindeközben a gazdaságpolitika részéről a bankokkal szemben is elvárás a gazdasági növekedés elősegítése a hitelezés révén. Egy szigorú és korlátozó szabályozás nem akadályozza-e a pénzügyi szolgáltatási tevékenységet? Útját álljuk-e az innovációnak és a technológiai újításoknak a pénzügyi fogyasztóvédelem erősítésével vagy összeegyeztethető a két érdek?

Általános szabályozás alkalmazható csak a fogyasztóvédelemben vagy egyedi védelem is érvényesülhet, például állami mentőakciókkal? Használ-e a fogyasztók jövőbeni magatartásának, ha abban a feltevésben vállalnak túlzott mértékű, de nagy hozamot biztosító kockázatot, hogy az állam nem normatív módon megmenti őket? Meg kell-e menteni azokat a „szerencsejátékosokat”, akik sejtik a pénzügyi konstrukció nem legális, „pilótajáték” jellegét, de bíznak a szerencsében és a magas hozam realizálásában? Van-e felelőssége, és ha igen, milyen mértékű a felügyeletnek az illegálisan működő szervezetek vagy a legálisan működő pénzügyi szolgáltatók fogyasztókat illegális tevékenységükkel megkárosító tevékenységek terjedésében?   

Rengeteg kérdés merül fel a téma kapcsán, amelyek megválaszolásra várnak a jogi szabályozásban vagy éppen a tudományos diskurzusban. Sok tanulságot levont a jogalkotó és az igazságszolgáltatás a gazdasági válság révén felmerült problémákból, de egyes kérdések továbbra megválaszolatlanok maradtak. Az alábbi rövid gondolatébresztő felvetések csak a téma egy-egy szegmensét villantják fel, azzal a céllal, hogy hozzászólásokat és vitát generáljanak a témával kapcsolatban és esetleg olyan javaslatok is fókuszba kerüljenek, amelyek elősegítik a jövőbeni jogalkotást.

Az első fontos kérdés, hogy ki is tekinthető fogyasztónak. Az európai uniós szabályozás a fogyasztó fogalma alatt ért minden olyan természetes személyt, aki az uniós irányelvek hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén (93/13/EGK irányelv 2 cikk b) pont, 2008/48/EK irányelv 3 cikk a) pont).
A fogyasztó fogalmának a tisztázása mellett fontos elméleti kérdés, hogy milyen az a fogyasztó, illetve fogyasztói magatartás, amely a különleges védelmet megérdemli. Ezért a jogalkalmazás szempontjából fontossá vált a fogyasztói minta megalkotása, amely az egyes eljárásokban a jogsérelem alapjául szolgálhat. Az elméleti felfogások alapján két minta-fogyasztói modell körvonalazódik. Az ésszerű fogyasztó modellje érvényesül az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatában és angol, francia jogterületen. Az ésszerű fogyasztó képes racionális döntéseket hozni a rendelkezésre álló információk alapján. A másik minta-fogyasztói modellt a német bírói gyakorlat alakította ki. Ez utóbbi modell szerint a fogyasztót óvni kell, rendkívüli védelemben kell részesíteni, mivel nem képes ésszerű döntések meghozatalára, már a legkisebb félrevezetés vagy megtévesztés esetén (Fazekas, 2007: 75‒76; C-220/98. és C-479/93. sz. EUB ítéletek).

A fogyasztói modell kialakítása mellett az európai bírósági ítélkezési gyakorlat elismeri, hogy a fogyasztó a szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind információs szintje tekintetében (C-618/10., C-472/11. és C-137/08. sz. EUB ítéletek). Ez akkor is igaz, ha figyelmes és körültekintő a fogyasztó. Ez különösen érvényesül a pénzügyi szolgáltatásoknál. A pénzügyi szolgáltatók magasabb szakmai felkészültséggel rendelkeznek, a termékek bonyolultak és összetettek, gyakran átláthatatlan feltételrendszerrel és költségstruktúrával. Nem beszélve arról, hogy a fogyasztók ismeretanyaga és érdekérvényesítő képessége is alacsony (Czajlik–Horváth–Sz. Papp, 2012: 432). Magyarországon különösen hangsúlyos kérdés a pénzügyi kultúra alacsony foka, amelynek a megoldását az oktatás és a tájékoztatás növelésével lehetne talán orvosolni.

Az egyensúlytalanság kiküszöbölésének egyik fontos területe a széleskörű és kellő részletességű tájékoztatás, ahogy arra az uniós szabályozás is utal. A fogyasztóknak a tények konkrét ismeretében kell meghozniuk a döntésüket, amelynek érdekében megfelelő tájékoztatást kell kapniuk a hitel feltételeiről, költségeiről és egyéb kötelezettségeiről. A tájékoztatásnak világosnak, az ajánlatnak átláthatónak és összehasonlíthatónak kell lennie annak érdekében, hogy a fogyasztók a tények teljes ismeretében hozhassák meg döntésüket.

Az európai uniós szabályok bizonytalanságát oldja fel az Európai Bíróság jogértelmezése (C-26/13. sz. ítélet) a szerződési feltételek világossága és érthetősége kérdésében. Az Európai Bíróság a  kérdést kiterjesztően értelmezte. A fogyasztó az eladóhoz képest a tájékozottság szerint tekintve hátrányosabb helyzetben van általában, hiszen a fogyasztó számára nehézséget jelenthet a szerződési feltételek és következményeik értékelése a nyelvi érthetőség ellenére is. Ebből adódóan a feltétel világos és érthető jellegének a vizsgálata nem korlátozódhat a puszta nyelvi megfogalmazásra. A bíróságnak azt is értékelni kell, hogy a szerződés biztosítja-e a fogyasztó számára azokat az információkat, amelyek segítségével a fogyasztónak módjában áll az adott ügylet előnyeit és hátrányait illetve az ügyletből származó kockázatokat mérlegelni (C-26/13. sz. EUB ügy főtanácsnoki indítványa). Mindezek alapján csak az a szerződései feltétel világos és érthető, amely a fogyasztó számára biztosítja, hogy egyértelműen és érthető szempontok alapján értékelhesse a szerződéses feltételből származó gazdasági következményeket.

A fogyasztó hátrányos helyzete oda vezet, hogy a szolgáltató által előre meghatározott feltételeket anélkül elfogadja, hogy érdemben befolyásolni tudná azoknak a tartalmát (C-618/10., C-168/05. és C-40/08. sz. EUB ítéletek). A pénzügyi szolgáltatók által kialakított általános feltételek szerint nem kellő körültekintéssel mérlegelt vagy túlzott bonyolultsága miatt mérlegelhetetlen feltételekkel létrejött szerződések komoly károkat okoznak társadalmi és egyéni szinten egyaránt, mint ahogy ezt a hazai devizahitelezésnél is látható.[2]
A fogyasztóvédelem, az egyensúlytalanságból eredő hátrányos helyzet kiküszöbölése fontos közérdek. Az elmélet is kiemeli, hogy a fogyasztók a legfontosabb gazdasági közösség, akiknek érdekében olyan szabályokat kell megalkotni, illetve jelen esetben olyan ítélkezési gyakorlatot kell folytatni, amelyek révén biztosított a fogyasztók joga az információra, a biztonságra, a választásra és a meghallgatásra.[3 
Az ítélkezési gyakorlatból jól látszik, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződésben megállapított formális egyensúly helyett a szerződő felek egyenlőségét előállító valódi egyensúlyt kell létrehozni. Az egyensúlytalanságot a tisztességtelen megállapodási feltételek hozzák létre, amelyek a szerződő felek közül egyoldalúan a fogyasztót terhelik (C-618/10., C-137/08. és C-453/10. sz. EUB ítéletek). Ezért a fogyasztó és a pénzügyi szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet csak a szenvedő feleken kívüli, pozitív beavatkozás egyenlítheti ki (C-618/10., C-243/08. és C-472/11. sz. EUB ítéletek).

***

Mindezek az ítélkezési gyakorlatban is felmerült érvek egy erőteljesen szabályozott, szigorú fogyasztóvédelmet körvonalaznak az Európai Unióban, amely alkalmas a pénzügyi bizalom helyreállítására, de nehezebb helyzetbe hozza a pénzügyi szolgáltatókat. Sok esetben a körültekintő eljárás plusz dokumentumok „gyártásában” valósul meg és nem mindig jelent a fogyasztó számára valós védelmet. De lehet-e jobb vagy tökéletes megoldás?  

Prof. Dr. Nagy Zoltán, egyetemi tanár, ME ÁJK

 

Felhasznált források:

  • 1. Czajlik István – Horváth Anna – Sz. Papp Judit: Korszerű pénzügyi fogyasztóvédelem, in: Lentner Csaba (szerk.): Bankmenedzsment-Bankszabályozás-Pénzügyi Fogyasztóvédelem, Nemzeti Közszolgálati Tankönyvkiadó, Budapest, 2012
  • 2. Fazekas Judit: Fogyasztóvédelmi jog, Complex Kiadó, Budapest, 2007
  • 3. Nagy Zoltán: Problémafelvetés a pénzügyi fogyasztóvédelem területénMiskolci Jogi Szemle, 2017/2. különszám, 391‒401.o.
  • 4. A Tanács 93/13/EGK irányelve (1993. április 5.) a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről, HL L 095, 21/04/1993 29–34. o.
  • 5. Az Európai Parlament és a Tanács 2008/48/EK irányelve (2008. április 23.) a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről, HL L 133, 22.5.2008, 66–92. o.
  • 6. Európai Bíróság C-618/10. sz.,  C-472/11. sz. és ; C-137/08. sz.; C-168/05. sz.; C-137/08. sz.; C-453/10. sz.; C-40/08. sz.; C-220/98. sz.; és C-479/93. sz. ügyekben hozott ítéletei.
  • 7. Nils Wahl Főtanácsnok indítványa a C-26/13. sz. ügyben.

 

 


[1] Lásd részletesebben Nagy Zoltán: Problémafelvetés a pénzügyi fogyasztóvédelem területén, Miskolci Jogi Szemle, 2017/2. különszám, 391‒401.o.

[2]Czajlik-Horváth-Sz. Papp, 2012: 434‒435. A rejtett veszteség a szerzők szerint egy olyan terméknél használt fogalom, ahol a fogyasztást követő hosszabb idő elteltével nyílik csak lehetőség a termék minőségi problémájának megismerésére, mint például a hosszabb távú megtakarítási termékek.

[3] Fazekas, 2007: 21. J.F. Kennedy az USA elnöke 1962-es megállapításaival a fogyasztói érdekvédelmet az állami politika rangjára emelte- a szerző álláspontja szerint- az idézett fogyasztói jogok rögzítésével.

Brexit Eng: 
Fogyasztóvédelem: 
Consumer Protection: 
16th Anniversary: 

Hozzászólások

A Prof. Dr. Nagy Zoltán cikkében felvetett kérdések a publikálásuk óta eltelt időben sem veszítettek aktualitásukból.

A fogyasztóvédelem területén mind tagállami, mind pedig uniós szinten széles körű, többszintű szabályozás érvényesül, melyet alakítanak és értelmeznek a bíróságok eseti döntései. A fogyasztóvédelmi szabályozás jogszabályi környezetét, annak alapfogalmait, a releváns hazai és uniós bírósági döntéseket, irányelveket részben Prof. Dr. Nagy Zoltán, részben a hozzászólók már ismertették, így ezeket megismételni magam már nem kívánom.

Kétségtelen tény, hogy - miként azt a szerző a cikkében is rögzíti - a fogyasztók a szolgáltatókhoz képest hátrányos helyzetben vannak, mind tárgyalási lehetőségeik, mind információs szintjük tekintetében. Ezen egyensúlytalan helyzetben a fogyasztót védelem kell, hogy megillesse. Kérdés, hogy ez a védelem milyen mértékű kell(ene), hogy legyen, és milyen hatásfokkal tud a gyakorlatban érvényesülni.

A devizahitelek „bedőlése” okozta gazdasági világválság globálisan ráirányította a figyelmet a fogyasztói tudatosság növelésének szükségességére, egyúttal a hitel kihelyezési folyamatok átláthatóságának biztosítására, a fogyasztókat hátrányosan érintő visszaélések megszüntetésének szükségességére. Bár az egyes tagállamok a kialakult helyzet rendezését eltérő eszközök alkalmazásával érték el, mára kijelenthető, hogy a deviza alapú lakáshitel szerződések gyakorlatilag eltűntek a piacról. Kérdés azonban, hogy erre kizárólagosan a szabályozási folyamat eredményeként kerül-e sor, vagy azért, mert a fogyasztók a gazdasági válság hatására immáron törekednek a hitelfelvételeket megelőzően szélesebb körű tájékozódásra, és pénzügyileg megalapozottabb döntések meghozatalára, esetleg pusztán azt a következtetést vonták le, hogy a jövőben lehetőség szerint fix kamatozású hiteleket kívánnak felvenni, melyek alacsonyabb kockázatot jelentenek számukra. Ez talán egy átfogóbb kutatás tárgyát is képezhetné a jövőben.

Amint arra - az uniós szabályozásra hivatkozással - a cikk is utal, a két fél közötti egyensúlytalanság kiküszöbölésének fontos eleme a kellő részletességű tájékoztatás. A megfelelő tájékoztatásnak ki kell terjednie többek között a hitel feltételeire, költségeire, és a felek kötelezettségeire.

A tájékoztatásnak világosnak, az ajánlatnak átláthatónak is összehasonlíthatónak kell lennie annak érdekében, hogy a fogyasztók a tények teljes körű ismeretében hozhassák meg döntésüket.

Az Európai Bíróság hivatkozott jogértelmezése szerint a szerződési feltételek világossága és érthetősége körében rögzíti, hogy ez nem korlátozódhat pusztán nyelvi megfogalmazásra. Biztosítani kell a fogyasztó számára azokat az információkat, amelyek segítségével a fogyasztónak módjában áll az adott ügylet előnyeit és hátrányait, illetve az ügyletből származó kockázatokat is mérlegelni. Csak az a szerződési feltétel világos, és érthető, mely a fogyasztó számára biztosítja, hogy egyértelműen és érthető szempontok alapján értékelhesse a szerződéses feltételből származó gazdasági következményeket.

„Pénzügyi fogyasztóként” úgy látom, hogy a bankok törekednek az ügyfelek “besorolására” a kockázatvállaló képesség, és pénzügyi ismeret szempontjából.

Magánvéleményem az, hogy ennek elsődleges oka egy esetleges jogvitában a bank felelősségének csökkentése.

Bár a bírósági jogértelmezés meghatározza a megfelelő tájékoztatás ismérveit, de megítélésem szerint ez az elv a gyakorlatban még nem érvényesül teljes körűen. A szerződések terjedelmes, átlagos fogyasztó számára nehezen érthető megfogalmazása mellett kevéssé látható át a fogyasztó számára a releváns információ.

A gazdasági növekedésnek a hitelezés az egyik fontos eleme, a pénzügyi szektor a gazdaság fontos része, de ez nem teszi szükségtelenné a fogyasztóvédelmet. Ellenkezőleg, az innováció-és technológiai újítások mellett ez még inkább fontossá válik.

Megítélésem szerint a hazai „pénzügyi fogyasztók” egyre kevésbé számíthatnak egyedi-, állami mentőakcióra, azonban nem értük el a tudatos fogyasztó szintjét.

Álláspontom szerint a cikkben feltett alapkérdésre a válasz mégis az, hogy a pénzügyi fogyasztóvédelem - mind a hazai jogban, mind pedig uniós szinten - védi a fogyasztókat, akiknek azonban fogyasztói tudatossága, ismerete, érdekérvényesítő képessége régiónkként illetve tagállamonként nyilvánvalóan eltérő. Ennek fejlesztése hazánkban is elengedhetetlen, és miként az a Magyar Nemzeti Bank Biztosítási, Pénztári, Tőkepiaci Kockázati és Fogyasztóvédelmi Jelentéséből is megállapítható, a fogyasztóvédelem prioritást élvez a 2020-tól indult új 6 éves ciklus során. Ezen túl azonban – miként arra többek is rámutattak – lehetőség szerint már az oktatási intézményekben el kellene, hogy kezdődjön a fogyasztói tudatosság megalapozása, elkerülendő azt, hogy tízezrek ellehetetlenülése, otthonának, vagyonának elvesztése árán tanuljuk meg a tudatos pénzügyi döntéshozatal fontosságát.

Az európai uniós szabályozás szerint fogyasztónak minősül minden olyan természetes személy, aki az uniós irányelvek hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik szakmája, üzleti tevékenysége, vagy pedig foglalkozása körén. Az Európai Unió Bírósága ítélkezési gyakorlatában “megteremtette” a "mintafogyasztót", aki racionális, tudatos, kellően tájékozott, ennek köszönhetően szerződéseit is ennek tükrében képes megkötni. A legtöbb fogyasztó viszont nem rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, melynek gyökere - véleményem szerint – az emberben, mint érző lényben keresendő. Mi emberek sajnos az érzéseink és vágyaink rabjai vagyunk – és nem túlzás azt állítani, - hogy az élet szinte minden területét ez vezérli, így sincs ez másképp a mindennapokban szerződéseinek megkötéseikor sem. Tekintve, hogy nem előre beprogramozott robotokként működünk, az a fajta racionalitás, ami megalapozná, vagy egyáltalán megütné a “mintafogyasztó” mércéjét, elhomályosul vágyaink elérése fényében, hiszen csak az lebeg a szemünk előtt, hogy megkapjuk az áhított összeget pl.hitel formájában, minden jövőre kiterjedő kockázataival együtt, de abban a tudatban, hogy “nekünk ez jár”. Ezt az érzést a fogyasztóban a XXI.század digitális világa csak erősíti mind a televízió, az internet, a különböző platformokon megjelenő reklámok, hirdetések hadán keresztül. Versengünk magunkkal, versengünk másokkal. Az ára az jóformán mindegy, megyünk, hajszoljuk csak elérjük végre. Az életben oly sokszor előfordul olyan eset, amikor pont az érzelmi cunamink kellős közepén írunk alá szerződést egy banki ügylet alkalmával, és a legtöbb esetben nem is vagyunk kellően tájékoztatva, csak elénk teszik a papírt, gondosan megjelölve, hogy hol írjuk alá. Igazából, abban a felfokozott állapotban nem is érdekelnek bennünket a részletek, azok úgyis az apróbetűs részben vannak- a lényeg mindig ott van elrejtve ugyebár-, belemegyünk csak essünk már túl rajta és végül ott maradunk tájékozatlanul, de pillanatnyilag a siker mámorában úszva. És igen, sajnos tényleg alacsony a pénzügyi kultúra foka, ezért véleményem szerint a kiút a pénzügyi kultúra megteremtésében keresendő, valamint abban, hogy az információ ne csak a fogyasztó csalogatására, hanem a részletek reklámozására is kiterjedjen, ezáltal nagyobb valószínűséggel nevelhetünk tudatos(abb) fogyasztókat.  

Nagy Zoltán problémafelvetései tulajdonképpen vissza dobnak minket a kezdetekhez, tehát ahhoz hogy évtizedekkel ezelőtt mi volt a kiinduló pont. Magyarországon a rendszerváltozást követően a korábbi évtizedekhez képest nem ismert vagy nem elérhető  lehetőségek nyíltak meg bárki számára. A piacgazdaság megteremtésének folyamata kudarcok és sikerek egymást követő váltakozását jelentette. A 2000-és évek elejére a megszorítások eredményeként csökkent a fogyasztók keresetének értéke, aminek eredményeként csökkent a lakosság életszínvonala. A béremelések, illetve az életszínvonal javulásának látszata tulajdonképpen az ország által felvett hitelek eredményeként jöttek létre.Ebben a terhes gazdasági helyzetben érte az országot illetve a gazdaságot a világméretű pénzügyi válság. Nyilvánvalóan a lakosság tehát a fogyasztók maguk is ezt a labilitást különböző hitelekkel próbálták túlélni. Szerintem nincs ma az országban olyan ember, aki ne tudna valamit a devizahiteles szerződésekről, vagy ne lenne maga, vagy családtagja érintett a témában. Úgy gondolom, hogy mind a devizahitel, mind a jelenlegi családtámogatási hitelek kérdésében egyrészt magának a fogyasztónak is úgy kell hozzáállnia a kérdéshez, hogy ezt a pénzt vissza kell majd fizetni, illetve nagyon fontosak a feltételek. Úgy gondolom, hogy amennyiben a hitelt felvevő kétséget kizáróan nem járja körbe a témát akkor érdemi tájékoztatást a pénzintézménytől nem kap, hiszen mindenki a maga érdekében jár el a hitel felvételekor illetve a hitel kiadásakor. A penzintézmény széleskörű tájékoztatást ad a fogyasztónak a csatolandó anyagok tekintetében, de a hosszútàvú következmények tekintetében nem. És vajon érdekli e a hitelt felvevő fogyasztót a hosszú távú következmény? Érdeklődnek e kérdésben? Hiszen amikor a fogyasztó hitelfelvételre adja a fejét akkor szüksége is van a pénzre. Nemhiába megy bele a lakosság nagy hányada egyre kedvezőtlenebb feltételű hitelekbe. Pénzügyi fogyasztóvédelmi szempontból ismét egy pénzügyi válság kellős közepén, talán valamelyest enyhítene a problémán ha a hitelt nyújtó intézmények a hitel konzultáció során elmindanák, hogy mik azok a sarokpontok amelyeket nem érdemes megsérteni. Talán a következményeket a fogyasztó is csak akkor kémleli amikor már kész a baj és egyre szélesebb ismeretekkel szeretne rendelkezni a probléma megoldásban. Bízom benne hogy ennek a gazdasági helyzetnek melyben most élünk nem az lesz a következménye, hogy olyan embereket akik a hullámzó anyagi problémajukat próbálták toldozni kölcsönökkel, spirálként ragadja magával annak következménye. A tájékoztatás mindenképp fontos, hiszen ha csak csekély szazalékuk is átgondolja , hogy tudja e majd finanszírozni a kölcsönt már az is haladás.

Oldalak