Véd vagy "kivéd" a pénzügyi fogyasztóvédelem?

  • 7 April 2018
  • Kutatócsoport2

Kérdések és problémafelvetések a pénzügyi fogyasztóvédelemmel kapcsolatban [1]

A XXI. század pénzügyei a pénzügyi innováció révén egyre nagyobb kihívást támasztanak a jogi szabályozás, ezen belül is a pénzügyi fogyasztóvédelem számára. Megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek? Mindenkit meg kell-e védeni vagy csak a fogyasztók lehatárolt csoportját?
Mindeközben a gazdaságpolitika részéről a bankokkal szemben is elvárás a gazdasági növekedés elősegítése a hitelezés révén. Egy szigorú és korlátozó szabályozás nem akadályozza-e a pénzügyi szolgáltatási tevékenységet? Útját álljuk-e az innovációnak és a technológiai újításoknak a pénzügyi fogyasztóvédelem erősítésével vagy összeegyeztethető a két érdek?

Általános szabályozás alkalmazható csak a fogyasztóvédelemben vagy egyedi védelem is érvényesülhet, például állami mentőakciókkal? Használ-e a fogyasztók jövőbeni magatartásának, ha abban a feltevésben vállalnak túlzott mértékű, de nagy hozamot biztosító kockázatot, hogy az állam nem normatív módon megmenti őket? Meg kell-e menteni azokat a „szerencsejátékosokat”, akik sejtik a pénzügyi konstrukció nem legális, „pilótajáték” jellegét, de bíznak a szerencsében és a magas hozam realizálásában? Van-e felelőssége, és ha igen, milyen mértékű a felügyeletnek az illegálisan működő szervezetek vagy a legálisan működő pénzügyi szolgáltatók fogyasztókat illegális tevékenységükkel megkárosító tevékenységek terjedésében?   

Rengeteg kérdés merül fel a téma kapcsán, amelyek megválaszolásra várnak a jogi szabályozásban vagy éppen a tudományos diskurzusban. Sok tanulságot levont a jogalkotó és az igazságszolgáltatás a gazdasági válság révén felmerült problémákból, de egyes kérdések továbbra megválaszolatlanok maradtak. Az alábbi rövid gondolatébresztő felvetések csak a téma egy-egy szegmensét villantják fel, azzal a céllal, hogy hozzászólásokat és vitát generáljanak a témával kapcsolatban és esetleg olyan javaslatok is fókuszba kerüljenek, amelyek elősegítik a jövőbeni jogalkotást.

Az első fontos kérdés, hogy ki is tekinthető fogyasztónak. Az európai uniós szabályozás a fogyasztó fogalma alatt ért minden olyan természetes személyt, aki az uniós irányelvek hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén (93/13/EGK irányelv 2 cikk b) pont, 2008/48/EK irányelv 3 cikk a) pont).
A fogyasztó fogalmának a tisztázása mellett fontos elméleti kérdés, hogy milyen az a fogyasztó, illetve fogyasztói magatartás, amely a különleges védelmet megérdemli. Ezért a jogalkalmazás szempontjából fontossá vált a fogyasztói minta megalkotása, amely az egyes eljárásokban a jogsérelem alapjául szolgálhat. Az elméleti felfogások alapján két minta-fogyasztói modell körvonalazódik. Az ésszerű fogyasztó modellje érvényesül az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatában és angol, francia jogterületen. Az ésszerű fogyasztó képes racionális döntéseket hozni a rendelkezésre álló információk alapján. A másik minta-fogyasztói modellt a német bírói gyakorlat alakította ki. Ez utóbbi modell szerint a fogyasztót óvni kell, rendkívüli védelemben kell részesíteni, mivel nem képes ésszerű döntések meghozatalára, már a legkisebb félrevezetés vagy megtévesztés esetén (Fazekas, 2007: 75‒76; C-220/98. és C-479/93. sz. EUB ítéletek).

A fogyasztói modell kialakítása mellett az európai bírósági ítélkezési gyakorlat elismeri, hogy a fogyasztó a szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind információs szintje tekintetében (C-618/10., C-472/11. és C-137/08. sz. EUB ítéletek). Ez akkor is igaz, ha figyelmes és körültekintő a fogyasztó. Ez különösen érvényesül a pénzügyi szolgáltatásoknál. A pénzügyi szolgáltatók magasabb szakmai felkészültséggel rendelkeznek, a termékek bonyolultak és összetettek, gyakran átláthatatlan feltételrendszerrel és költségstruktúrával. Nem beszélve arról, hogy a fogyasztók ismeretanyaga és érdekérvényesítő képessége is alacsony (Czajlik–Horváth–Sz. Papp, 2012: 432). Magyarországon különösen hangsúlyos kérdés a pénzügyi kultúra alacsony foka, amelynek a megoldását az oktatás és a tájékoztatás növelésével lehetne talán orvosolni.

Az egyensúlytalanság kiküszöbölésének egyik fontos területe a széleskörű és kellő részletességű tájékoztatás, ahogy arra az uniós szabályozás is utal. A fogyasztóknak a tények konkrét ismeretében kell meghozniuk a döntésüket, amelynek érdekében megfelelő tájékoztatást kell kapniuk a hitel feltételeiről, költségeiről és egyéb kötelezettségeiről. A tájékoztatásnak világosnak, az ajánlatnak átláthatónak és összehasonlíthatónak kell lennie annak érdekében, hogy a fogyasztók a tények teljes ismeretében hozhassák meg döntésüket.

Az európai uniós szabályok bizonytalanságát oldja fel az Európai Bíróság jogértelmezése (C-26/13. sz. ítélet) a szerződési feltételek világossága és érthetősége kérdésében. Az Európai Bíróság a  kérdést kiterjesztően értelmezte. A fogyasztó az eladóhoz képest a tájékozottság szerint tekintve hátrányosabb helyzetben van általában, hiszen a fogyasztó számára nehézséget jelenthet a szerződési feltételek és következményeik értékelése a nyelvi érthetőség ellenére is. Ebből adódóan a feltétel világos és érthető jellegének a vizsgálata nem korlátozódhat a puszta nyelvi megfogalmazásra. A bíróságnak azt is értékelni kell, hogy a szerződés biztosítja-e a fogyasztó számára azokat az információkat, amelyek segítségével a fogyasztónak módjában áll az adott ügylet előnyeit és hátrányait illetve az ügyletből származó kockázatokat mérlegelni (C-26/13. sz. EUB ügy főtanácsnoki indítványa). Mindezek alapján csak az a szerződései feltétel világos és érthető, amely a fogyasztó számára biztosítja, hogy egyértelműen és érthető szempontok alapján értékelhesse a szerződéses feltételből származó gazdasági következményeket.

A fogyasztó hátrányos helyzete oda vezet, hogy a szolgáltató által előre meghatározott feltételeket anélkül elfogadja, hogy érdemben befolyásolni tudná azoknak a tartalmát (C-618/10., C-168/05. és C-40/08. sz. EUB ítéletek). A pénzügyi szolgáltatók által kialakított általános feltételek szerint nem kellő körültekintéssel mérlegelt vagy túlzott bonyolultsága miatt mérlegelhetetlen feltételekkel létrejött szerződések komoly károkat okoznak társadalmi és egyéni szinten egyaránt, mint ahogy ezt a hazai devizahitelezésnél is látható.[2]
A fogyasztóvédelem, az egyensúlytalanságból eredő hátrányos helyzet kiküszöbölése fontos közérdek. Az elmélet is kiemeli, hogy a fogyasztók a legfontosabb gazdasági közösség, akiknek érdekében olyan szabályokat kell megalkotni, illetve jelen esetben olyan ítélkezési gyakorlatot kell folytatni, amelyek révén biztosított a fogyasztók joga az információra, a biztonságra, a választásra és a meghallgatásra.[3 
Az ítélkezési gyakorlatból jól látszik, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződésben megállapított formális egyensúly helyett a szerződő felek egyenlőségét előállító valódi egyensúlyt kell létrehozni. Az egyensúlytalanságot a tisztességtelen megállapodási feltételek hozzák létre, amelyek a szerződő felek közül egyoldalúan a fogyasztót terhelik (C-618/10., C-137/08. és C-453/10. sz. EUB ítéletek). Ezért a fogyasztó és a pénzügyi szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet csak a szenvedő feleken kívüli, pozitív beavatkozás egyenlítheti ki (C-618/10., C-243/08. és C-472/11. sz. EUB ítéletek).

***

Mindezek az ítélkezési gyakorlatban is felmerült érvek egy erőteljesen szabályozott, szigorú fogyasztóvédelmet körvonalaznak az Európai Unióban, amely alkalmas a pénzügyi bizalom helyreállítására, de nehezebb helyzetbe hozza a pénzügyi szolgáltatókat. Sok esetben a körültekintő eljárás plusz dokumentumok „gyártásában” valósul meg és nem mindig jelent a fogyasztó számára valós védelmet. De lehet-e jobb vagy tökéletes megoldás?  

Prof. Dr. Nagy Zoltán, egyetemi tanár, ME ÁJK

 

Felhasznált források:

  • 1. Czajlik István – Horváth Anna – Sz. Papp Judit: Korszerű pénzügyi fogyasztóvédelem, in: Lentner Csaba (szerk.): Bankmenedzsment-Bankszabályozás-Pénzügyi Fogyasztóvédelem, Nemzeti Közszolgálati Tankönyvkiadó, Budapest, 2012
  • 2. Fazekas Judit: Fogyasztóvédelmi jog, Complex Kiadó, Budapest, 2007
  • 3. Nagy Zoltán: Problémafelvetés a pénzügyi fogyasztóvédelem területénMiskolci Jogi Szemle, 2017/2. különszám, 391‒401.o.
  • 4. A Tanács 93/13/EGK irányelve (1993. április 5.) a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről, HL L 095, 21/04/1993 29–34. o.
  • 5. Az Európai Parlament és a Tanács 2008/48/EK irányelve (2008. április 23.) a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről, HL L 133, 22.5.2008, 66–92. o.
  • 6. Európai Bíróság C-618/10. sz.,  C-472/11. sz. és ; C-137/08. sz.; C-168/05. sz.; C-137/08. sz.; C-453/10. sz.; C-40/08. sz.; C-220/98. sz.; és C-479/93. sz. ügyekben hozott ítéletei.
  • 7. Nils Wahl Főtanácsnok indítványa a C-26/13. sz. ügyben.

 

 


[1] Lásd részletesebben Nagy Zoltán: Problémafelvetés a pénzügyi fogyasztóvédelem területén, Miskolci Jogi Szemle, 2017/2. különszám, 391‒401.o.

[2]Czajlik-Horváth-Sz. Papp, 2012: 434‒435. A rejtett veszteség a szerzők szerint egy olyan terméknél használt fogalom, ahol a fogyasztást követő hosszabb idő elteltével nyílik csak lehetőség a termék minőségi problémájának megismerésére, mint például a hosszabb távú megtakarítási termékek.

[3] Fazekas, 2007: 21. J.F. Kennedy az USA elnöke 1962-es megállapításaival a fogyasztói érdekvédelmet az állami politika rangjára emelte- a szerző álláspontja szerint- az idézett fogyasztói jogok rögzítésével.

Brexit Eng: 
Fogyasztóvédelem: 
Consumer Protection: 

Hozzászólások

Prof. dr. Nagy Zoltán Véd vagy „kivéd” a pénzügyi fogyasztóvédelem? című cikke azt a gondolatmenetet indította el bennem, hogy vajon ha elégedetlenek vagyunk egy pénzügyi intézmény valamely szolgáltatásával és az ellen szeretnénk panaszt tenni mi is a teendőnk, hogyan tudunk megoldást találni a panaszunk kezelésére. Először tulajdonképp magához az intézményhez kell fordulnunk, hiszen a legcélravezetőbb a fogyasztó és a szolgáltató számára is egy közös megoldás. A panaszt írásban és szóban is megtehetjük, ennek módjáról és a határidőkről a panaszkezelési szabályzatból informálódhatunk a pénzügyi szolgáltatónál. A panaszkezelési eljárás díjmentes. Szóbeli panasztétel esetén a szolgáltató jegyzőkönyvet vesz fel, melynek egy másolati példányát átadja, vagy elküldi a részünkre. Telefonon tett panaszunkról hangfelvétel készül, ezt az intézmény köteles egy évig megőrizni. Ha több, különböző jellegű kifogásunk is felmerült ugyanazzal a szolgáltatóval szemben, panasztételkor ezeket érdemes külön jelezni, mert az egyes kifogásokat a szolgáltató is egyenként vizsgálja és válaszolja majd meg.

A panasztételt követő 30 naptári napon belül köteles a pénzügyi szolgáltató pontos és egyértelmű indoklással ellátott írásbeli választ adni, és azt megküldeni az ügyfél számára. Amennyiben a pénzügyi szolgáltató a panaszt elutasította, vagy döntésével nem értünk egyet, több megoldás is a rendelkezésünkre áll a probléma kezelésére. A kifogások kezelésében segít a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központja és a Pénzügyi Békéltető Testület, továbbá bírósághoz is fordulhatunk panaszunkkal.

Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központját akkor kereshetjük fel, ha a pénzügyi szolgáltatóhoz benyújtott panaszunkra 30 nap elteltével sem érkezett válasz, ha a válasz nem érdemi vagy nem teljes körű, az eljárás nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, valamint, ha egyéb jogsértést feltételezünk. A fogyasztóvédelmi központhoz a jogsértés bekövetkeztét követő 5 éven belül fordulhatunk, döntés a hiánytalan kérelem beérkezésétől számított 3 hónapon belül várható. Az MNB-hez panaszunkkal személyesen, postai úton, az Ügyfélkapun keresztül, vagy a megyeszékhelyeken működő Kormányablakon keresztül is fordulhatunk írásos, saját kezűleg aláírt kérelemmel.

Egyedi szerződéses jogvitákban a Pénzügyi Békéltető Testület vagy bíróság jár el, az MNB ilyen esetekben nem folytat hatósági eljárást. Ha annak vizsgálatát kérjük, hogy

A) rendelkezünk e élő szerződéssel,

B) a pénzügyi szolgáltató szerződésszegést valósított e meg magatartásával,

C) a szerződés felmondására jogszerűen került e sor, illetve

D) jogos e a pénzügyi szolgáltató velünk szemben fennálló követelése,

akkor kérelmünk egyedi szerződéses jogvita megoldására irányul.

A Pénzügyi Békéltető Testület feladata a fogyasztó és a pénzügyi szervezet között létrejött szerződések megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügyek bírósági eljáráson kívüli rendezése. A PBT eljárása során eljárási díj, illeték nem terheli a fogyasztót, szemben a bírósági intézkedésekkel. A testülethez írásbeli kérelemmel fordulhatunk panaszunkkal, az eljárás időtartama 90 nap a megindulását követően, illetve indokolt esetekben maximum 30 nappal növekedhet ez az időtartam.

Véleményem szerint, valamint a fentebb írtakra tekintettel a pénzügyi fogyasztóvédelem abszolút véd, hiszen a fogyasztóvédelem fő célja a fogyasztó érdekeinek védelme, biztonságának megóvása további célja az is, hogy egyensúlyi helyzetet teremtsen a fogyasztó és a terméket értékesítő között annak érdekében, hogy a fogyasztó jogai a legteljesebben érvényesüljenek.

Minden a cikkben, illetve az egyik hozzászólásban meghatározottak szerint fogyasztónak minősülő ügyfél védelmét indokoltnak találom a pénzügyi szektorban. A valamennyi fogyasztóra irányadó következetes, és a lehetőségekhez képest időtálló szabályok alkalmazását támogatom, hiszen a rendkívüli jellegű, különösen az utólag hozott intézkedések a bizalom megingásához vezetnek, és ez a gazdasági élet egyik szereplőjének sem érdeke. A jog, mint a társadalmi együttélés nyugalmát biztosító alrendszer elsődleges funkciója az, hogy a társadalmi együttélés és a társadalmi rend biztonságát, fejlődését szolgálja közvetlenül, de közvetve is az érintett személyek és rendszerek vonatkozásában. A fogyasztókat megkárosító tevékenység megakadályozására alkalmas jogszabályok alkotása az első és legfontosabb tevékenység, aztán azok érvényesítése, betartatása, megszegőjükkel szemben a következetes igényérvényesítés.

 

A pénzügyi területen véleményem szerint a védelem főszabályként az általános fogyasztó mércéjének figyelembevételével biztosítandó, aki megfelelően tájékozott, észszerűen eljáró, és körültekintően figyelmes természetes személy. Az egyes védendő csoportokra (fiatalkorú, nyugdíjas) vonatkozó speciális szabályok szükségességét most nem érintem, hiszen az már meghaladná a bejegyzés korlátozott terjedelmét. Nem az egyes fogyasztók jellemzőitől, hanem a pénzügyi tevékenységtől függhet az, hogy adott esetben nagyobb pénzügyi jártasság mellett is esetlegesen magasabb védelmi szint megkövetelhető-e (pl. jelzáloghitel esetén, befektetésnél részletesebb tájékoztatás). Több fogyasztóvédelemben jártas kutató is rámutatott azonban arra, hogy az egyes szerződések megkötésekor adott egyre nagyobb volumenű írásbeli anyag nem biztos, hogy hatékony eszköze a fogyasztói érdekek érvényesítésének. Hangsúlyozom, hogy önmagában ugyanakkor a jogszabályalkotás (az egyedi szerződéshez fűződő magasabb tájékoztatási szint előírása) nem alkalmas a problémák teljes körű kezelésére. A pénzügyi alapismeretek iskolai oktatásban való átadása után, a társadalom valamennyi tagja folyamatos felvilágosítását is szükségesnek tartom. A fogyasztók oktatása elsősorban állami feladat, oktatási intézményekkel, fogyasztóvédelmi hatósággal és fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületekkel együttműködve.

 

A pénzügyi szektor felügyeletét a Magyar Nemzeti Bank látja el. Az MNB vizsgálatait, és az eredmények közzétételét a szolgáltatói oldal megtisztítása szempontjából hasznosnak tartom. Az MNB honlapján szerepel az a figyelmeztetés is, hogy azon szolgáltatók, amelyek nem szerepelnek az MNB nyilvántartásában nem jogosultak engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenység végzésére, és felsorolja a jogosulatlan tevékenység tipikus jellemzőit is. A hivatkozott honlapon a kockázatos befektetés címszó alatt kérdez-felelek formában nyújtott tájékoztatás segíthet, hogy a fogyasztó eldöntse kíván-e ilyet (pl. online deviza, forex kereskedés) vállalni. A bankok hasonló ajánlatainak összehasonlíthatósága biztosítása mellett az is pozitívum, hogy egy megbízható honlap a választás szempontjai kialakításában a fogyasztókat segíti (lásd. a hivatkozott MNB honlapon található Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek és kalkulátorok).  Az információ megszerzése ma már főként az online térben történik, így az elérhető pénzügyi navigátor füzetek (mobil applikáció, film) témánként alapvető és közérthető tájékoztatási tartalma is hasznos lehet. Az adott pénzpiaci termék (hitel, vagy befektetés) mellett vagy ellen szóló érveket is megismerve, azt saját élethelyzetére vonatkoztatva vizsgálhatja a fogyasztó a termékeket, és ezért átgondoltabb döntést hozhat.

Szintén hasznosnak tartom a fogyasztók oktatása szempontjából azon lehetőséget, hogy a Gazdasági Versenyhivatal az előtte folyó eljárásokban kötelezettség vállalásként széleskörű fogyasztói tájékoztatást előírhat. Példaként említem, hogy egy pénzintézet részére hitelkártyával kapcsolatos banksemleges tájékoztatást nyújtó televíziós és online kampány indítását írta elő meghatározott feltételekkel (Vj/16/2017.).

 

Jelenleg alig 10 évvel a világgazdasági válság sokszor máig is tartó hatása után az ismételten gyorsan és alapvetően megváltozó gazdasági helyzet álláspontom szerint a fogyasztókat alaposabban átgondolt döntések meghozatalára késztetheti. A hosszútávra vállalt adósságok kockázatossága ismételten hangsúlyt kapott, mint ahogy a megtakarítások szükségessége és annak biztonságos elhelyezése is. Reményeim szerint mindezen körülmények a pénzügyi kötelezettségvállalás során a „szerencsejátékot” kínálók helyzetét megnehezítik.                     

Dr. Nagy Zoltán gondolatébresztő cikkében felhívta a figyelmet a pénzügyi fogyasztóvédelem területén is jelentkező információs asszimetriára, amely egyensúlytalanság kiküszöbölésének eszközeként a széleskörű és kellő részletességű tájékoztatást jelölte meg.

 

Ennek apropóján a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény rendelkezéseit vizsgálom meg, keresve benne tájékoztatásra vonatkozó előírásokat.

 

A fogyasztóknak nyújtott hitelszerződésekben főként megjelenik a felek közötti információ-eltolódás, így a törvény nagy hangsúlyt fektet a tájékoztatási kötelezettségre oly módon, hogy már a hitelekre vonatkozó kereskedelmi kommunikáció, azaz a reklám milyenségét is rögzíti. Ekként fel kell tüntetni a teljes hiteldíj mutató értékét, az információ könnyen olvasható vagy jól hallható kell, hogy legyen, minden olyan megfogalmazást kerülni kell, amely téves várakozásokat kelthet a fogyasztóban.

 

A hitelezők információ-nyújtási kötelezettségének sokszínűsége a szerződések prekontraktuális időszakában is megjelenik. A cél, hogy a fogyasztó egyértelmű, jól értelmezhető, világos információkat kapjon a hiteltermékről és az egyes hiteltermékek könnyen összehasonlíthatóak legyenek. A felvilágosításnak olyannak kell lennie, amely alapján a fogyasztó felmérheti, hogy az igénybe venni tervezett hitel, kapcsolódó szolgáltatás megfelel-e az igényeinek és a pénzügyi teljesítőképességének.

 

A felvilágosítás nyújtása mellett, az adott hiteltermék vonatkozásában elegendő formanyomtatvány segítségével általános tájékoztatást nyújtani, még azt megelőző úgynevezett „kellő időben”, hogy a fogyasztót bármilyen ajánlat vagy szerződés kötné. Ekkor az információ-nyújtás nem személyre szabott, abban formanyomtatvány nyújt segítséget. A fogyasztó a formanyomtatvány másolatának aláírásával igazolja annak átvételét és azt is, hogy a tájékoztatást megkapta.

 

A tájékoztatás fontosságára utal az a törvényi rendelkezés is, amely lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy elállási, illetve felmondási jogát a szerződéskötés napjához képest eltérően, a tájékoztatás kézhezvételétől számítottan gyakorolja, amennyiben azt a szerződéskötést követően kapja kézhez. Ebben az esetben is, e joga gyakorlására tizennégy nap áll rendelkezésére.

 

A jelzáloghitel-szerződések vonatkozásában az egyértelműség és érthetőség követelményének megfelelő általános tájékoztatáson túl, személyre szabott információ-nyújtást is találunk, mintegy aktív kitanítási kötelezettséget. Ez utóbbinak az általános tájékoztatást követve, de még a szerződéskötést megelőzően kell megvalósulnia. A személyre szóló tájékoztatást már a fogyasztó által igényeiről, pénzügyi helyzetéről megadott információk és az általa előnyben részesített feltételek alapján kell elkészíteni azért, hogy a különböző ajánlatokat össze tudja hasonlítani, valamint fel tudja mérni a jelzáloghitel felvételének következményeit.

 

Annak érdekében, hogy a fogyasztó mérlegelni tudja a hitelfelvétel következményeit, a törvény előírja, hogy a szerződés tervezetét legalább három nappal a szerződéskötést megelőzően a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani. A fogyasztó a három nap letelte előtt nem fogadhatja el az ajánlatot.

 

A tájékoztatási kötelezettség a szerződés fennállása alatt, az aktuális változásokra vonatkozik.  Jelzáloghitel esetén, a hitelező évente egyszer, illetve a kamatperiódus fordulónapján ad tájékoztatást a fogyasztónak a tartozásról, törlesztési táblázat formájában, díj-, költség- és egyéb fizetésikötelezettség-mentesen.

 

A hitel kamatfeltételeinek módosítása esetén a kamatperiódus lejártát megelőző legalább 90 nappal, díj vagy költség módosítása esetén a módosítás hatálybalépését megelőző legalább 30 nappal, állami kamattámogatással nyújtott hitel esetén az előbbieket érintő módosítást annak hatálybalépését megelőző legalább 15 nappal kell közölni a fogyasztóval.

 

A hitelszerződés felmondását megelőzően, a hitelezőt az írásbeli fizetési felszólítással egyidejűleg tájékoztatási kötelezettség is terheli a tartozás összegére, a kamatokra és a tartozás rendezésének elmaradása esetén a várható jogkövetkezményekre vonatkozóan. Jelzáloghitel-szerződés esetén ez a tájékoztatás kiegészül továbbá a fogyasztó által a szerződés megkötésétől kezdődően teljesített törlesztő részletekkel, a visszafizetett tőkeösszeggel, az elszámolt kamatokkal és egyéb költségekkel.

 

Deviza alapú hitelszerződés megkötése esetén a hitelező tájékoztatási kötelezettsége során köteles feltárni a fogyasztó előtt a szerződéses ügylettel összefüggésben őt érintő kockázatokat, és ennek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával ellátott nyilatkozattal kell igazolnia.

 

Valamennyi hitelszerződés vonatkozásában, ha a fogyasztó jelzi előtörlesztési szándékát, a hitelező köteles tájékoztatni a fogyasztót az előtörlesztésre vonatkozó információkról, annak következményeiről, költségvonzatáról.

 

Ahogy látható, a tájékoztatás ilyen részletekbe menő megjelenése egyfajta garancia a fogyasztó irányába, ugyanakkor az információk sokaságában a fogyasztó el is veszhet, ezért álláspontom szerint a tájékoztatási kötelezettség körébe eső információkból az adott ügylet szempontjából különösen jelentőseket, a szerződés megkötésekor újból meg lehetne ismételni, ezzel ismét felhívva rájuk a fogyasztó figyelmét.

 

Nagy Zoltán cikkét elolvasva az alábbi kérdések merültek fel bennem, mely egyébként a közvéleményt minden esetben közvetve vagy közvetlenül érinti: megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek? Mindenkit meg kell-e védeni vagy csak a fogyasztók lehatárolt csoportját?

Ezen kérdésre rendkívül nehéz igennel vagy nemmel válaszolni, hiszen három szemszögből kell megvizsgálni a lehetséges válaszokat a fogyasztó, a pénzügyi szektor és az állam által biztosított védelem oldaláról.

Mielőtt megválaszolhatnánk a fenti kérdéseket máris újabb kérdések merülnek fel. Általános szabályozás alkalmazható csak a fogyasztóvédelemben vagy egyedi védelem is érvényesülhet, például állami mentőakciókkal? Használ-e a fogyasztók jövőbeni magatartásának, ha abban a feltevésben vállalnak túlzott mértékű, de nagy hozamot biztosító kockázatot, hogy az állam nem normatív módon megmenti őket? Meg kell-e menteni azokat a „szerencsejátékosokat”, akik sejtik a pénzügyi konstrukció nem legális, „pilótajáték” jellegét, de bíznak a szerencsében és a magas hozam realizálásában?

A fogyasztás multidiszciplináris, a közgazdaságtanban, a marketingben, a pszichológiában és a jogban (a fogyasztóvédelem révén) egyaránt kiemelt kutatási terület, amelyben felhasználják a különböző tudományterületek eredményeit. A fogyasztást érintő kérdéseket ezért nem lehet csupán egy-egy terület szempontjából megközelíteni, komplexen kell vizsgálni és kezelni.

 

A pénzügyi területen a keresleti oldal szereplőit fogyasztók helyett általában ügyfeleknek, befektetőknek, biztosítottnak, kedvezményezettnek, stb. nevezik.

 

A fogyasztó vásárlási magatartásában a tudatosság elsősorban a vásárlási döntési folyamatban (az információgyűjtés mértékében és mélységében, illetve ezek alapján az alternatívák közötti választásban) jelenik meg. Ezen döntést befolyásolják a vevő jellemzői, hatással vannak rá a külső marketing ingerek.

 

A fogyasztóvédelmi joggyakorlat (jogalkotás és -alkalmazás) fogyasztóval szemben támasztott elvárásai között megjelenik a tudatosság, a szabályozás azonban a kilátáselméletben megfogalmazott racionálistól eltérő fogyasztói magatartásmintákat is igazolja.

 

A Gazdasági Versenyhivatal döntéseiben ugyanakkor azt az álláspont körvonalazódik, hogy a fogyasztó passzív alanya, „elszenvedője” az őt védő rendelkezéseknek.

 

Az Európai Bíróság joggyakorlata ellenben azt erősíti, hogy a tudatos fogyasztótól elvárható ne elégedjen meg a marketingkommunikációban közölt információkkal, figyelmesen vegye szemügyre a terméket és győződjön meg arról, hogy az valóban rendelkezik az általa elvárt tulajdonságokkal.

 

Ugyanakkor a fogyasztóval szemben nem lehet elvárás a tökéletes informáltság elérése, hogy minden információval rendelkezzen, és tisztában legyen saját preferenciáival és anyagi lehetőségeivel. Ennek oka lehet az információszerzés költsége, annak megbízhatósága, az ember mentális képességének határai, a fogyasztók előzetes ismeretei vagy az információ.

 

A társadalom részéről az-az elvárás fogalmazódott meg, hogy egyénnek saját érdeke, hogy a kritikus/tudatos magatartást elsajátítsa, tisztában legyen és élni tudjon jogaival, valamint tudja hova kell fordulnia, amennyiben azok sérülnek.

 

A fentiek figyelembe vétele mellett ugyanakkor a pénzügyi szektort érintve két érdek ütközik. Feleljen meg az állami jogi normáknak a fogyasztóvédelem területén, azonban segítse elő a gazdasági növekedést is a hitelezés révén, támogassa az innovációt és a technológiai újításokat. A tulajdonosok részéről a profit maximalizálása a cél.

 

A fogyasztóvédelmi szabályozásnak a keresleti és kínálati oldal jellemzőit egyaránt figyelembe véve kell meghatároznia a jogi kereteket, amelyek egyrészt a fogyasztó védelmét szolgálják, másrészt a marketing-szakemberek e keretek megtartásával a fogyasztókat céljaik elérése érdekében tisztességes és etikus módon nyújtanak tájékoztatást.

 

Hangsúlyozni szükséges ugyanakkor, hogy az állami szabályozás, a jog nem képes, nem alkalmas valamennyi felmerülő problémát megoldani.

A szabályozás rákényszerítheti az erőfölényben lévő piaci szereplőt, hogy versenyzői árat állapítson meg, növelve ezáltal a fogyasztói jólétet, bizalmat és ésszerű keretek között tartva a szolgáltatók profitját.

Az általános fogyasztóvédelemben is kiemelkedő szerepet játszanak az alábbi kérdések, melyek a pénzügyi fogyasztóvédelem klasszikus szabályozási tárgykörébe is illeszkednek:

- tájékoztatásra és reklámra vonatkozó szabályok, illetve ehhez kapcsolódóan a fogyasztók megtévesztése, hiszen a pénzügyi szolgáltatók által adott tájékoztatás és az általuk folytatott reklám és marketingtevékenység sok esetben vet fel problémákat;

- jogérvényesítési lehetőségek/felügyelet: speciális pénzügyi fogyasztóvédelmi jogintézmények hiányában a pénzügyi szolgáltatók ügyfeleinek a hagyományos jogorvoslati fórumokon kell(ett) igényeiket érvényesíteniük.

 

A magyar állami szabályozás terjedelmére és mélységére iránymutatásként szolgálhat az alkotmánybíróság 21/1994. (IV.16.) számú döntése, mely szerint a piacgazdaság sérelmének az a beavatkozás minősíthető, amely fogalmilag és nyilvánvalóan kizárná a piacgazdaság létét; például az általános államosítás és a szigorú tervgazdálkodás bevezetése. Ugyanakkor a taláros testület hangsúlyozta, hogy alkotmányos lehet a piac korlátozása a piac szabadságától teljesen független alapjogok és alkotmányos érdekek miatt is.

 

Fontos terület a szabályozás mellett, hogy az állam hogyan kívánja betartatni a fentiekben felsorolt szabályokat.

A hazai felügyeleti szervezeti felépítésre Bod Péter Ákos az alábbiakban így mutatott rá: „A fogyasztói érdekeket nemcsak a nevében is fogyasztóvédelmi rendeltetésű hatóságok és civil szerveződések képviselik, hanem a gazdasági verseny tisztaságán, a gazdasági információk szabad áramlásán és torzítatlanságán őrködő egyéb állami és civil intézmények is. Sőt minden olyan fórum vagy szerv, amely a személyek döntési képességeit, cselekvései szabadságát védi és erősíti”

 

A pénzügyi szektor felügyeletét fogyasztóvédelmi szempontból 2013-ig a PSZÁF – GVH -NFH szervek látták el. Hangsúlyozni kell a pénzügyi fogyasztóvédelemben más szervek is rendelkeztek hatáskörrel így az Egyenlő Bánásmód Hatósága.

 

A fenti triászból ma már csak a GVH önálló a PSZÁF és az NFH is integrálódott más szervekbe. Az NFH 2016-ban az Innovációs és technológiai minisztériumba, míg a PSZÁF 2013-ban az MNB szervezeti egysége.

Sokaknak úgy tűnhet, hogy a fontos fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó PSZÁF a szervezeti hierarchiában alacsonyabb szintre került, azonban tágabb perspektívában az integráció révén a pénzügyi fogyasztóvédelemért felelős szerv ismét alkotmányos rangú szereplővé vált: hiszen az Alaptörvény kifejezetten nevesíti a Nemzeti Bankot, mint a pénzügyi közvetítőrendszert felügyelő szervét.

 

Összességében elmondható, hogy a gazdasági szabályozáson belül a pénzügyi szektor regulációja ma már elfogadottnak tekinthető, hogy a szektor szabályozására szükség van (ezt az álláspontot erősítette az ún. „free banking” irányzattal szemben a legutóbbi válság is), a viták továbbra is a beavatkozás mértékével, illetve „a bankszabályozás értelmezési keretével” kapcsolatosak.

Az egyértelmű, világos megfogalmazás, mint minden kötelmi jogviszonyban, így a pénzügyi szektorban létrejött kötelmek esetén is alapvető követelmény kell, hogy legyen. A pénzügyi hitelintézetek számos jogügyletet kötnek a magánszektor szereplőivel, így a fogyasztókkal is. Álláspontom szerint a bankok szinte már általános szerződési feltételeknek megfelelő tartalommal kötik meg a kölcsön/hitelszerződéseiket, melyek tartalmával ugyan a banki alkalmazott tisztában van, a szerződés másik oldalán elhelyezkedő fél már nem feltétlenül. Ezért úgy gondolom, hogy elengedhetetlen feltétele a szerződéskötésnek az, hogy a bank a szerződés feltételeiről részletes, minden részletre kiterjedő tájékoztatást nyújtson. Ezt egyebekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) is előírja a 6:78. § (1) bekezdésében, amikor kimondja, hogy az általános szerződési feltétel akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerje, és ha azt a másik fél elfogadta. A Ptk. 6:86. § (2) bekezdése kimondja továbbá, hogy amennyiben az általános szerződési feltétel tartalma, vagy a szerződés más, egyedileg meg nem tárgyalt feltételének tartalma a jognyilatkozat értelmezésére vonatkozó rendelkezések alkalmazásával nem állapítható meg egyértelműen, a feltétel alkalmazójával szerződő fél számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén ezt a szabályt kell alkalmazni a szerződés bármely feltételének értelmezésére.

Elmondható, hogy a bankok a szerződéseik jelentős részét fogyasztókkal kötik. A fogyasztó fogalmát a Ptk. is rögzíti. A törvény szerint a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenységi körén kívül eljáró természetes személy minősül fogyasztónak. Azonban, míg elméletben könnyen meghatározható a fogyasztók köre, a gyakorlatban már problémásabb a helyzet. A jogi szabályozást, az adott piaci szektorra vonatkozó előírásokat befolyásolhatja az adott termék fajtája, a vásárlás jellege is, mivel az ügylet bonyolultságától függően más elvárás fogalmazódik meg az átlagfogyasztóval szemben, de szigorúbbak a másik fél tájékoztatási kötelezettségei is. E körben elmondható, hogy a nemzeti fogyasztóvédelmi szabályozást nagyban befolyásolja az aktuális gazdasági környezet. Megállapítható, hogy a devizahiteles válság során emelkedett a fogyasztók védelmi szintje. Az Európai Unió Bírósága által alkalmazott fogyasztói magatartást elemezve kijelenthető, hogy a fogyasztónak minden élethelyzetben az alábbiak szerint kell eljárnia: megfelelően tájékozottan, figyelmesen és körültekintően.

A szerződési jogban, a szerződéses kapcsolatokban a fogyasztó, mint gyengébb szerződési partner jelenik meg, különösen igaz ez a pénzügyi szolgáltatások körére. A Bíróság döntéseiben megfogalmazódik a fogyasztók alacsonyabb fokú informáltsága és a szerződésalakítási joggal kapcsolatos korlátozottságuk. E körben megállapítható, hogy a fogyasztó kötelessége és feladata az információk feldolgozása, a Bíróságoknak mégis enyhébbek a fogyasztókkal szembeni elvárásai az általános szerződési feltételek alkalmazása esetén. A Bíróságok nem várják el a fogyasztóktól, hogy a többoldalas, sokszor apró betűs részleteket tartalmazó szerződési feltételeket szóról szóra elolvassák. Álláspontom szerint ez valóban életszerűtlen helyzetet eredményezne, ugyanis nem várható el, hogy a fogyasztó akár több órán keresztül a bankban olvassa a tárgyalt szerződést, elemezze annak tartalmát. Emiatt szükséges, hogy a banki alkalmazott teljes körűen, minden részletre kiterjedő tájékoztatást nyújtson a szerződési feltételekről, a szerződés tartalmáról. Úgy gondolom, hogy az átlagemberek, így a fogyasztók sincsenek tisztában a bankszektorban, illetve a kölcsönszerződések során előforduló speciális kifejezésekkel, így a szerződéskötés során valóban hátrányosabb helyzetben vannak, mint a szerződési pozíció másik oldalát elfoglaló hitelintézet. A szóban forgó ügyletek bonyolultságát, tekintve a pénzügyi fogyasztótól elvárható, hogy a szokásosnál megfontoltabb, racionális döntést hozzon. Ezért célszerű lenne a fogyasztók pénzügyi ismereteit kibővítő tájékoztatásokat készíteni, nyújtani, akár az által, hogy a hitelintézetek honlapján bárki megismerkedhet a főbb kifejezésekkel, fogalmakkal. Így a fogyasztók sem kerülnének hátrányosabb helyzetbe a szerződéskötés során.

 

Hova fordulhat a fogyasztó, ha pénzügyi jogvitába keveredik?

A pénzügyi fogyasztói jogviszony jellemzője, hogy a fogyasztó és a pénzügyi szervezet (a bank-, a befektetési- és a biztosító szektor szereplői) közti viszony aszimmetrikus. A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1 § (1) bekezdés 3. pontja alapján fogyasztó a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eső természetes személy. A pénzügyi piacok fogyasztója más piaci fogyasztókhoz képest még inkább kiszolgáltatott helyzetben van. Az aszimmetria legfőképpen az alábbiakból fakad:

  • a termékek összetettek, egyre bonyolultabb pénzügyi konstrukciók jelennek meg a piacon;
  • a termékek minősége a fogyasztó által nehezen ellenőrizhető, nehezen lehet megfelelő információhoz jutni (információs aszimmetria);
  • az átlagfogyasztót nem jellemzi a szakmai és jogi ismeretek birtoklása, még ha rendelkezésére is állnak az információk, nehezen vagy nem érti meg azokat;
  • a megvásárolt pénzügyi termékek hatásait a fogyasztó időben csak később tapasztalja;
  • a pénzügyi szervezetek tisztességtelen piaci gyakorlata a felügyelet által nehezen szűrhető, tovább rombolja a bizalmat.

Mi is az a pénzügyi jogvita?

A Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe és illetékességébe tartozik a fogyasztó és a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 39. §-ban meghatározott törvények hatálya alá tartozó személy vagy szervezet között - szolgáltatás igénybevételére vonatkozó - jogviszony létrejöttével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy (pénzügyi fogyasztói jogvita) bírósági eljáráson kívüli rendezése. A Pénzügyi Békéltető Testület elsősorban egyezség létrehozását kísérli meg a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében.

Az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) szakmailag független, alternatív vitarendezési fórum, amely a bírósági eljárásoknál gyorsabb és olcsóbb megoldást nyújt a fogyasztók és a velük szerződéses kapcsolatban álló pénzügyi szolgáltató közötti anyagi, polgári eljárást igénylő jogvitákban. A PBT jogosult mind határon belül, mind határon átívelő online pénzügyi fogyasztói szerződésekből eredő pénzügyi fogyasztói jogviták online kezelésére. A PBT vitarendezési platformját 2016. február 15-én aktiválták.

A PBT eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését a pénzügyi szolgáltatóval. Másik fontos feltétel, hogy ne legyen folyamatban más – az adott ügyre vonatkozó – eljárás. Ezért a fogyasztónak a kérelemben nyilatkoznia kell arról, hogy az ügyben közvetítői eljárást vagy polgári peres eljárást nem indított.

A PBT bíróságon kívüli vitarendezési fórum, eljárása gyors, az előtte folyó eljárásokban a hiánytalan kérelem beérkezésétől számított 60 napon belüli időpontra az eljáró tanács meghallgatást tűz és az eljárást 90 napon belül be is kell fejeznie. Ezt a határidőt a PBT elnöke ügyenként egy alkalommal, saját hatáskörben meghozott döntése alapján maximum 30 nappal hosszabbíthatja meg. Az eljárásért sem a kérelmezőnek, sem a pénzügyi szolgáltatónak fizetnie nem kell, a PBT eljárása díjmentes, de a felmerült költségeket (ha ilyen van) a felek maguk viselik.

A PBT minden tagja jogi egyetemi diplomával és jogi szakvizsgával és/vagy közgazdasági egyetemi diplomával rendelkező, valamint a pénzügyi szektor valamely területén és/vagy bíróságon gyakorlatot szerzett és tapasztalt munkatárs, és a Magyar Nemzeti Bank alkalmazottja. Munkáját mindenki a vonatkozó jogszabályok ismeretében és felhasználásával, szakszerűen végzi. Az általuk vitt konkrét ügyekben függetlenek és pártatlanok.

A PBT eljárásában biztosított az, hogy a felek a meghallgatások alkalmával személyesen megjelenjenek és álláspontjaikat szóban és írásban is kifejtsék. A kérelmekkel érintett pénzügyi szolgáltatók együttműködésre kötelezettek.

A PBT előtti eljárásban a személyes eljárás vagy a meghatalmazott általi eljárás is lehetséges. A felek bármelyike választása szerint meghatalmazott útján is eljárhat. Meghatalmazott bármely természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet is lehet. A kérelmező a PBT eljárásban a meghallgatáson akkor is személyesen vehet részt, ha magát meghatalmazottal kívánja képviseltetni.

A PBT által meghozott döntések nem érintik a fogyasztóknak azt a jogát, hogy bírósághoz forduljanak. A PBT ajánlásaival és kötelezést tartalmazó határozataival szemben a törvény biztosítja a jogorvoslat lehetőségét.

Az ésszerű fogyasztó modell és a minta-fogyasztói modellel kapcsolatban szeretnék egy-két gondolatomat megosztani. A cikkben az ésszerű fogyasztói modell az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatában és angol, francia jogterületen érvényesül. Meglátásom szerint nem véletlen, hogy az angol és francia területen érvényesül ez a modell. Ezen országokban több száz éve virágzik a piacgazdaság, volt már idejük kitapasztalni, hogy mi jó az eladóknak és mi jó a fogyasztónak. Mindkét fél tudatosan áll a piaci tranzakcióhoz. Az eladó minden szükséges információval ellátja a fogyasztót, a fogyasztó pedig ezen információkat megfelelően tudja értelmezni és tud a jogaival élni. A feleknek nem céljuk a másik megtévesztése, a visszaélés. Véleményem szerint, hosszú távra tervez mindkét fél, és a hosszútávú együttműködés alapja, garanciája a partneri viszony.

 

A minta-fogyasztó modell, példája lehet hazánk. Az eladók és a fogyasztók a rendszerváltás óta gyakorolják a piacgazdaságot, még csak néhány évtizede. Az általános iskolában, a középiskolában és a felsőoktatásban sem törvényszerű, előkerülnek, azon eladói kötelezettségek és fogyasztói jogok, amivel a felek majd a jövőben rendelkeznek és élhetnek. Véleményem szerint napjainkban egy cél van, eladni az eladó részéről, a fogyasztó pedig fogyasztani akar minden áron. A mának élünk, a jövővel nem szívesen foglalkozunk, ezért véleményem szerint a fogyasztókat minden eszközzel védeni kell, leginkább lehet, hogy saját magától. Megoldás, lehetne, egy teljesen független szerv, ahová a fogyasztó, ha úgy gondolja befárad elmondja, hogy véleménye szerint neki mire van szüksége. A független szerv felmérhetné a fogyasztó pénzügyi hátterét és a fogyasztóval együtt hoznak egy megalapozott döntést, ami lehetőleg segíti a fogyasztót, hogy a felvett, például lakáshitel törlesztő részleteit fizetni tudja.

Prof. Dr. Nagy Zoltán vitaindító cikkére reagálva úgy gondolom, hogy a fogyasztó nem védhető meg a pénzügyi világban előforduló valamennyi „problémától”, de rendkívüli mértékben segítheti ezen cél elérését a hitelezőkre irányadó szabályozások közül, az Fhtv.-ben, a hitelképesség vizsgálata körében rögzített rendelkezések, valamint a hitelezők által a Magatartási Kódexben vállalt kötelezettségek teljesítése.

Hitelképesség vizsgálata

Ahogy a fogyasztókat a felelős hitelfelvétel, úgy a hitelezőket a felelős hitelnyújtás követelménye terheli. Ennek érdekében az Fhtv. előírja a hitelező részére, hogy a fogyasztó hitelképességét a rendelkezésre álló információk alapján értékelje, és kizárólag abban az esetben tegyen ajánlatot a fogyasztónak, amennyiben a hitelképesség-vizsgálat alapján valószínűsíthető, hogy a fogyasztó képes a hitelszerződésből eredő kötelezettségeinek maradéktalan teljesítésére. A hitelképesség vizsgálatának részletes szabályait a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló 361/2009. (XII.30.) Kormányrendelet határozza meg.

A Kormányrendelet előírja, hogy a hitelnyújtó nem nyújthat hitelt kizárólag a hitelkockázati fedezet figyelembevételével, a fogyasztó hitelképességét, illetve hitelezhetőségét minden egyes hitelbírálatkor meg kell vizsgálnia, amely a fogyasztó jövedelmi helyzetén és az ez alapján meghatározott hitelezhetőségi limiten alapul. A fogyasztó védelme érdekében a hitelező köteles a hitelezés során a fogyasztó rendelkezésére bocsátani az MNB honlapján közétett, túlzott eladósodottság kockázatairól szóló tájékoztatót is. A hitelképesség vizsgálatához szükséges adatokat és információkat a fogyasztó bocsátja a hitelező rendelkezésére, így annak pontosságáért a fogyasztó tartozik felelősséggel.

A hitelező nem jogosult a szerződés megkötését követően annak felmondására azzal az indokkal, hogy a hitelképesség vizsgálata nem volt megfelelő, vagy a fogyasztó által közölt adatok hiányosak voltak, azonban a hitelező számára azonnali hatályú felmondási okot teremthet, amennyiben a fogyasztó által közölt adatok valótlanok voltak, a hitelező megtévesztésére szolgáltak.

Magatartási Kódex

A lakossági hitelt, pénzügyi lízing- vagy faktoringszolgáltatást nyújtó pénzügyi intézmények ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási Kódex 2010. január 1-jén lépett hatályba, a lakossági hitelfelvevők és a hitelezők közötti bizalom megerősítése érdekében. Az eddigi Magatartási Kódexet több mint 250 pénzügyi intézmény írta alá. Az aktualizált Kódex szabályai révén a pénzügyi intézmények önkéntesen vállalják, hogy átlátható és felelős magatartást tanúsítanak lakossági ügyfeleik felé a hitelnyújtást megelőzően, a futamidő alatt, s az esetleges fizetési nehézségekkel kapcsolatos eljárásaikban is. A Kódex előírásai kapcsán a pénzügyi intézmények belső üzletmenetükben is érvényesítik a transzparencia (közérthetőség, átláthatóság, a szükséges információkhoz való hozzáférhetőség), a szabályelvűség (a jogszabályoknak és a jó gyakorlatot elősegítő elvárásoknak megfelelő, szabályzatokban is rögzített hitelezői gyakorlat) és a szimmetria (az esetleges egyoldalú költségemelések mellett kedvezőbbé vált feltételek esetén költségcsökkentésekkel ezek hatását is érvényesíteni kell az ügyfeleknek) elveit.

A Kódexet elfogadó intézmények vállalják: a fogyasztók ügyleti döntését befolyásoló kereskedelmi gyakorlatuk során ügyfeleiknek jelzik, illetve általános szerződési feltételeikben, üzletszabályzataikban is megjelenítik, hogy kötelezően alávetik magukat az önszabályozó előírásoknak. A Kódex a lakossági hitelezés kapcsán szabályozza a felelős hitelezés általános normáit; a szerződéskötés előtti hitelezői magatartás általános elveit; az ügyfelek fizetési nehézségének kezelése körében alkalmazandó eljárásokat; a végrehajtási eljárások előtt és alatt alkalmazandó elveket.

Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy a jog sem képes minden problémát megoldani, egymagában nem tudja a fogyasztók hatékony védelmét garantálni. A fogyasztók tudatosságra nevelésében továbbra is az oktatás segíthet a legtöbbet. A tudatos pénzügyi fogyasztóvá nevelésnek talán éppen most jött el az ideje. Az Y generáció tagjai a fogyasztói társadalom alakítói és húzórétege. Ők a legfogékonyabbak a legújabb trendekre, az új vívmányokra, náluk a legmeghatározóbb a reklámok befolyásoló szerepe is. A médiában pedig nem csak a marketing, hanem az oktatás is helyet kaphat, ami által mind az Y generációból, mind az őket követő generációkból a pénzügyi fogyasztók olyan rétege kerülhet ki, akik számára egyértelműbbé válhat a pénzügyi termékek világában való eligazodás.

Prof. Dr. Nagy Zoltán cikke számos érdekes kérdést vet fel a pénzügyi szolgáltatások területén alkalmazandó fogyasztóvédelem tekintetében, melyek közül engem az érdekel leginkább, hogy megvédhető-e a a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek?

Ahogyan a cikkben is olvashattuk a fogyasztó meghatározása kiindulópontja a kérdésnek. A hazai szabályozás (Fttv. 4.§ (1) az átlagfogyasztót ésszerűen tájékozott, az adott helyzetben általában elvárható figyelmességgel és körültekintéssel eljáró fogyasztóként definiálja. Azaz a fogyasztókkal szemben is támaszt elvárást, és nem tekinti mércének a saját ügyeivel nem törődő, figyelmetlen fogyasztót. (Ezen túlmenően a jogszabály meghatározza a sérülékeny fogyasztó fogalmát is, akik valamilyen szempontból kiszolgáltatott helyzetben vannak.)
Az egyértelműen belátható, hogy a fogyasztók nem alkotnak homogén csoportot, ezért egy adott jogvitánál nehéz meghatározni, hogy milyen figyelmet, értelmi képességet és racionalitást várhat el az eljáró bíróság a konkrét átlagfogyasztótól.
A pénzügyi szolgáltatások területe olyan szegmens, ahol egy tájékozott fogyasztó is kiszolgáltatottá válhat. A különböző hitel-, és biztosítási szerződések hosszú távú, és általában jelentős befektetéssel járó kötelezettséget rónak a szerződő felekre, továbbá ezen szerződések többségéhez általános szerződési feltételek is kapcsolódnak, amelyek szövege általában nehezen érthető, a kamatszámítási rendszerek bonyolultak, ezért itt indokolt lehet az erősebb jogi szabályozás, védelem.
Ahogyan a cikkben is szerepel Magyarországon különösen hangsúlyos kérdés a pénzügyi kultúra alacsony foka, amelynek a megoldását az oktatás és a tájékoztatás növelésével lehet orvosolni. Erre számos jó példát lehet találni a gyakorlatban. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Navigátor oldalán számos információs füzet segít a fogyasztóknak a pénzügyi szolgáltatások területén való tájékozódásban, és teszi mindezt a laikus számára is jól érthető módon. Számos kalkulátor, összehasonlító alkalmazás áll a fogyasztók rendelkezésére, melyek nagyban segítik a pénzügyi szolgáltatások közül való választást. Az MNB által fenntartott országos irodahálózat, Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózat - mely minden megyeszékhelyen elérhető - célja, hogy a fogyasztók pénzügyi tudatosságát fejlesszék, döntéseikben díjmentes segítséget nyújtsanak, illetve szükség esetén – szintén díjmentesen - segítsék őket az igényérvényesítésük során. Nagyon fontosnak tartom, hogy ez a szolgáltatás minél több fogyasztóhoz eljusson.
A pénzügyi szolgáltatások területén - tekintettel annak bizalmi jellegére – az uniós jog több helyen is megfogalmazza a fogyasztók magasabb szintű védelmi igényét. Megfigyelhető tendencia például, hogy magasabb védelmi küszöb kerül kialakításra a gazdasági válságok után. A 2007-2008-as gazdasági válság számtalan fogyasztónak okozott közvetetten anyagi csődöt, amely nemcsak a bankok, hitelintézetek működési feltételeinek átgondolását igényelte a nemzeti jogalkotóktól, hanem közvetlen fogyasztóvédelmi témákat is felvetett, és intézkedéseket igényelt.
De itt említhető példaként az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2017-ben megalkotta a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel minősítést, sőt nemrégiben megszületett a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás tanúsítványa is.
A 21. századi, rendkívül felgyorsult világban nagyon fontos a fogyasztók tudatosítása, hiszen egyetlen nap alatt is számtalan kereskedelmi kommunikáció címzettjeivé válnak és sok-sok ügyleti döntést kell meghozniuk. Az nem lehetséges, hogy minden döntésnél mellettük álljon a hatóság, és megvédje őket az esetleges tisztességtelen gyakorlattól.
Tehát elengedhetetlen a fogyasztói tudatosság növelése, hiszen a tudatos fogyasztó él a jogaival, és felismeri, illetve képes elkerülni a buktatókat. Mindemellett természetesen nagyon fontos a fogyasztó és vállalkozó (különösen a pénzügyi szolgáltató) közötti szerződésekben a fogyasztót megillető nagyobb jogi védelem, a gazdasági és szakmai erőfölényben lévő vállalkozással szemben.
 

Dr. Nagy Zoltán vitaindító cikkéhez kapcsolódóan bennem az alábbi gondolatok és kérdések merülnek fel, fogalmazódnak meg:

A fogyasztó az, aki a foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében köt különböző szerződéseket, amellyel a saját igényeit igyekszik kielégíteni, így alapvetően nem rendelkezik megfelelő és elegendő ismeretekkel. A pénzügyi igények a fogyasztó szempontjából ugyanolyan kielégítendő igények. Ezen igényei kielégítésére elsősorban pénzkölcsön szerződéseket köt, amely során egyértelműen információs hátrányt szenved a (pénzügyi) szolgáltatóval szemben. A már többek által hivatkozott és az Európai Bíróság esetjogában is meghonosodott német fogyasztói modell véleményem szerint sem alkalmazható Magyarországon, illetve az Európai Unió keleti, volt szocialista, tagállamaiban, mivel a pénzügyi kultúra szintje jóval elmarad a nyugat-európai tagállamokéhoz képest.

De fordítsuk meg a kérdést! A pénzügyi szolgáltató, pénzintézet hivatkozhat-e arra, hogy a konkrét szerződési feltétel, vagy ÁSZF világos, érthető volt, illetve nem tekinthetjük valamennyi fogyasztó ismeretét, gyakorlatát egyforma szintűnek? Például egy ügyvéd vagy egy polgári ügyszakos bíró, vagy egy banki alkalmazott által aláírt devizahitel szerződés megkötésének körülményi ugyanolyan elbírálás alá esnek, mint egy csupán 8 általános iskolai osztályt végzett természetes személyé? Illetve meddig terjedhet az egyéni haszonszerzéssel együtt járó privát üzleti kockázat határa? Mennyiben és miben értékelendő másként egy deviza hitel szerződés megkötéséhez szükséges fogyasztói tájékozottsági szint, például egy gazdasági társaság üzletrészének, egy részvénynek, kötvénynek a megvásárlásától? Utóbbival kapcsolatban a Kúria egyik eseti döntésében állást foglalt, amikor kimondta, hogy egy korlátolt felelősségű társaság üzletrészének megszerzése céljából nyújtott kölcsön nem minősül sem fogyasztási, sem lakossági, sem fogyasztói kölcsönszerződésnek (EBH. 2015. G.1. számú döntés).

A büntetőjog oldaláról megvizsgálva a kérdéskört, azon is érdemes elgondolkodni, hogy vajon meg kell-e védeni feltétlenül azt a fogyasztót, aki bizonyítottan a lehetséges árfolyam kockázatok ismeretében és tudatában éppen a rövidtávon nagyobb gazdasági haszon realizálása érdekében köt esetleg számára hosszabb távon hátrányos szerződést? A fogyasztó védelmének érdeke feltétel nélkül felülírhatja a szerződési akarat szabadságát? Azt gondolom, hogy nem. Azt gondolom, hogy a fogyasztóknak csak egy bizonyos, szűkebb körét indokolt fogyasztóvédelmi és büntetőjogi védelemben részesíteni. A közelmúltban lezárultak, illetve még jelenleg is folyamatban vannak olyan büntető perek, amelyekben az eljárásban sértettként részt vevő természetes személyek nyilvánvalóan tisztában voltak azzal, hogy bűncselekmény elkövetéséből, vagy bűncselekmény elkövetése útján jöhet létre az az irreális pénzügyi haszon, amely jóval meghaladja a piacon legálisan elérhető eredményeket. Ilyen ügy volt a Kis Sándor ellen indult büntetőügy, illetve a még folyamatban lévő és a sajtóban „Bróker Marcsi-ként” elhíresült ügy. E körben szintén született már kúriai döntés, amely kimondta, hogy a nagy kockázatú deviza, határidős opciós és swap ügyleteket, értékpapír és értéktőzsdei ügyleteket kötő természetes személy fél nem minősül fogyasztónak (BDT. 2019.7. számú eseti döntés).

Oldalak