A munkaidőről szóló irányelvet a készenléti rendőrség rendőreire is alkalmazni kell

  • 5 May 2020
  • Kutatócsoport2

UO kontra Készenléti Rendőrség (C-211/19. sz. ügy)

Az kérelem érdemi része

A kérelmező (továbbiakban: UO) 2011. január 1 jén állt szolgálatba a készenléti rendőrségnél[1]. Ez utóbbi az általános rendőri szerv különleges testülete, amely különleges jogosultságokkal rendelkezik, és különös feladatait Magyarország egész területére kiterjedő hatáskörrel látja el. UO a készenléti rendőrség miskolci (Magyarország) Határvadász Bevetési Csoportjába került beosztásra. 2015 júliusától 2017 áprilisáig UO csapatszolgálati században volt készültségben. Ezen időszak alatt a határ menti feladatellátásra nem az általános miskolci szolgálati helyén, hanem a déli határszakaszon, Csongrád megyében (Magyarország) került sor.    Az említett időszakban UO munkáltatója a határ menti feladatellátás keretében egyrészt túlszolgálatot, másrészt a rendes szolgálatteljesítési időn felüli készenlétet rendelt el, és UO nak mindkettőt csapatszolgálat keretében kellett teljesítenie.   Az említett munkáltató a készenléttel érintett időt pihenőidőként kezelte. UO ezzel szemben úgy véli, hogy ebben az időszakban valójában a rendes napi szolgálati időn kívüli készenléti szolgálatot teljesített, amelyet „munkaidőnek” kellett volna minősíteni, amely tekintetében nem készenléti pótlékban, hanem túlszolgálati díjban kellett volna részesülnie.

Az előzetes döntéshozatali eljárás

2019. február 21-i napján a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előzetes döntéshozatal lefolytatása iránti kérelemmel kereste meg az Európai Unió Bíróságát (továbbiakban: Bíróság). A kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény[2] 364. §‑a (1) bekezdésének 5. pontja értelmében e törvény célja a 2003/88 irányelv végrehajtása. A probléma viszont ott merült fel, hogy a törvény nem határozza meg sem a „munkaidő”, sem a „pihenőidő” fogalmát.

E bíróság mindemellett arra kérdez rá, hogy az említett irányelv és különösen a 2. cikkének 1. és 2. pontjában szereplő fogalommeghatározások alkalmazhatók‑e UO‑ra mint a készenléti rendőrség tagjára, mivel az érintett tevékenység különbözik a szokásos körülmények között végzett tevékenységektől. Amennyiben igen, akkor úgy kell‑e érteni a 89/391 irányelv 2. cikkének (2) bekezdését[3], hogy a Készenléti Rendőrség hivatásos állományú rendőr tagjaira nem kell alkalmazni a 2003/88 irányelv 2. cikkének 1. és 2. pontját?”[4]

A Bíróság döntése

Jelen ügyben a Bíróság a határrendészeti feladatok „szokásos körülményeit” vizsgálta. A Bíróság az ügy körülményeit figyelembe véve azt állapította meg, hogy a határrendészeti feladatokat az azokat jellemző sajátosságok miatt csak folyamatosan láthatók el, és kizárólag e munkavállaló teljesítheti azokat. Továbbá nem derült ki az, hogy a készenléti rendőrség valamely tagjának bizonyos munkaórák vagy munkanapok teljesítését követően rendszeres időközönként bizonyos óraszámú pihenőidőhöz vagy pihenőnapokhoz való jogosultságot kell biztosítani, amely sértené a munkavállalók által rendszeresen ellátandó feladatok valamely alapvető szempontját.

A Bíróság továbbiakban megjegyezte azt, hogy ha e tevékenységeket rendes körülmények között végzik, akkor fő szabály szerint összeegyeztethetők az irányelvvel, viszont amennyiben kivételes súlyú és mértékű körülmények között kell feladatukat elvégezni, akkor el lehet térni az irányelv adta szabályozásoktól, de ezt a magyar bíróság feladata vizsgálni, hogy az UO által vitatott időszakban végzett feladatokat olyan kivételes súlyú és mértékű körülmények között látták-e el, amelyek igazolják az irányelv alkalmazásának mellőzését.

A Bíróság feladata többek között annak meghatározása, hogy a harmadik országok állampolgárainak a schengeni térség külső határain való beáramlása megakadályozta-e azt, hogy e határoknak a készenléti rendőrség általi őrizetét a teljes vitatott időszak alatt a szokásos körülmények között, a készenléti rendőrségre ruházott feladatnak megfelelően és anélkül lássák el, hogy a személyi állomány számára a minden munkavállaló számára az irányelv követelményeinek megfelelő pihenőidőt biztosító rotációs mechanizmust hozhatnának létre.

Végül a Bíróság emlékeztet arra, hogy az irányelv mindössze a munkaidő-szervezés egyes szempontjainak szabályozására terjed ki, és így főszabály szerint nem alkalmazandó közvetlenül a munkavállalók díjazására. Így még abban az esetben is, ha az irányelv a jelen ügyben szereplő rendőr helyzetére alkalmazandónak bizonyulna a munkaidejének szervezése tekintetében, a díjazásával kapcsolatos kérdésekre a magyar jog vonatkozna.

Az összefoglalót készítette: Nagy Péter Zsombor, joghallgató DE ÁJK

 

Források:


[1] A készenléti rendőrség részt vesz többek között előre nem tervezhető, halaszthatatlan beavatkozást és csapaterőt igénylő feladatok végrehajtásában.

[2] 2015. évi XLII. törvény a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról

[3] 89/391 irányelv 2. cikkének (2) bekezdése:  Ez az irányelv nem alkalmazható ott, ahol az egyes különleges közszolgálati tevékenységekre – mint amilyen a fegyveres erők vagy a rendőrség – vagy a polgári védelmi szolgálatok egyes különleges tevékenységeire jellemző sajátosságok szükségszerűen ellentétben állnak vele.

[4] (1) munkaidő: az az időtartam, amely alatt a munkavállaló dolgozik, a munkáltató rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi a nemzeti jogszabályoknak és/vagy gyakorlatnak megfelelően; (2) pihenőidő: az az időtartam, amely nem minősül munkaidőnek;

Brexit Eng: 
Fogyasztóvédelem: 
Consumer Protection: