A közjavak.hu küldetése

  • 2015/07/21
  • Kutatócsoport3

A versenygazdaságban a kormányzati szerepek ismét változás alatt állnak. A jóléti államnak és az államszocializmusnak más és más feltételek között ugyan, de egyaránt a beavatkozás kiterjesztése volt a fő törekvése. Ennek ellenhatásaként az ezredvégi liberalizáció, illetve a rendszerváltások gazdaságpolitikai iránya a közhatalmi szerepek csökkentése volt. A válságokon keresztül folyó tanulási, alkalmazkodási folyamat részeként aztán újabb elmozdulás tanúi lehetünk.

Manapság azonban már nem az állami beavatkozás mértéke a központi kérdés, miképpen volt mindezidáig, hanem inkább annak mikéntje. Az igazsághoz nagyon is hozzátartozik, hogy a kevesebb szerep sohasem jelentett teljes kivonulást vagy egyenlő távolságtartást. Mégis, ma ehhez képest tartalmilag is szokatlan, újabb, sokszor kifejezetten meghökkentő eszközöket alkalmaznak a különböző szintű kormányzatok.

Folyamatos válsághelyzetek nyomán az is világossá vált, hogy a globális világgazdaságnak szerves részei a nem piaci gazdaságok vagy éppenséggel a diktatúrák is. Eddig mindig a harcra helyezték a hangsúlyt velük szemben, ami egyébként – okkal – máig sem lankad. Ugyanakkor azonban a gazdasági, környezeti egymásra utaltság egyre nyilvánvalóbb még ilyen körülmények között is.

Mindezek tükrében a közszektor tartalmai, a kormányzás formái, az állam szerepe, a közösségek felelőssége újra előtérbe kerülnek. A közjavak.hu ezen újfajta megnyilvánulások, ellentmondások, illetve a kihívásokra adott válaszok fölmutatására törekszik a legváltozatosabb szakmai területeken, világunkban és Magyarországon egyaránt.

A társadalmi feladatellátásban vitt közösségi, azon belül kormányzati formák működésére, új jelenségeik megértésére irányuló törekvéstől elválaszthatatlanul, a blog egyértelműen elkötelezett a modern piacgazdaság és a demokratikus berendezkedés értékei iránt.

Célunk fórumot biztosítani a fenti témákkal foglalkozó gondolatoknak, érveknek, javaslatoknak, és helyet adni olyan vitáknak, amelyek lefolytatására máshol kevés lehetőség van.

A blog impresszuma
A blog házirendje
Szerzőinknek

- See more at: http://www.kozjavak.hu/kozjavakhu-kuldetese#sthash.7b2sbh0O.dpuf

Brexit Eng: 

Hozzászólások

Előzmények:

Az Egyesült Királyságban 2016. június 23-án az ország uniós tagságban maradásáról népszavazást tartottak, amely eredménye – rendkívül szoros szavazás mellett 52%-os szavazati többséggel – az Unióból való kilépés lett, amelyre tekintettel kilenc hónappal a népszavazást követően az Egyesült Királyság 2017. március 29-én bejelentette az Európai Tanácsnak a kilépési szándékát, amellyel hivatalosan elindult az eljárás. A Szerződés 50. cikke egyrészt felhatalmazást ad az Unióból történő kilépésre, másrészt meghatározza a kilépési folyamat eljárási rendjét.

Az EU 2020. január 30-án erősített meg a kilépésről rendelkező megállapodást, amely másnap lépett hatályba, amely következtében 2020. február 1-től egészen év végéig átmeneti időszak következett be.

EU és az Egyesült Királyság részéről 2020. december 24-én került aláírásra a következő időszakra vonatkozó kereskedelmi és együttműködési megállapodás, amelyet a tagállamok 2020. december 29-én jóváhagyták, és ezzel 2021. január 1. napjától ideiglenesen alkalmazható lett.

https://ec.europa.eu/info/strategy/relations-non-eu-countries/relations-united-kingdom/new-normal/consequences-brexit_hu

A Brexit következményei:

Az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépésének az a következménye, hogy az ország sem az egységes piacnak sem a vámuniónak nem részese a továbbiakban, amely komoly akadályokat gördített az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti kereskedelemben és általános viszonyrendszerben egyaránt. Továbbá az élet több területére vonatkozóan káros következményekkel jár nemcsak a lakosság, hanem a vállalkozások és a hatóságok részére is. Az Egyesült Királyság és az Európai Unió által 2020. december 30-án aláírt és 2021. január 1-jétől ideiglenesen alkalmazott kereskedelmi és együttműködési megállapodás 2021. május 1-jén lépett hatályba.

A magánszemélyek és a vállalkozások a kereskedelmi és az együttműködési megállapodással kapcsolatosan segítséget kérhettek és kérhetnek az Europe Direct Információs Szolgálattal (Központtal), amely különösen a hátrányos helyzetben lévő lakosok részére biztosít európai uniós jogi ismereteket, továbbá fejlesztési források eléréséhez nyújt közvetített szolgáltatást.

A fentieken túl a Bizottság létrehozott egy elektronikus felületet,  amelyen az alábbi szolgáltatások vehetők igénybe:

  • digitális kereskedelem
  • közbeszerzés
  • statisztikák

továbbá segítséget nyújt a szolgáltatásokon túl beruházásokkal, a piacokkal, az eszköztárral kapcsolatosan egyaránt.

https://trade.ec.europa.eu/access-to-markets/hu/contact-form

Az elektronikus felületen keresztül az uniós cégek, kereskedelmi egyesületek panaszt vagy bejelentést tehetnek nem uniós országokban fennálló kereskedelmi akadályokról, valamint arról, ha egy nem uniós ország nem tartja be kereskedelmi megállapodásokban vállalt kötelezettségeit, többek között a fenntartható fejlődés területén.

Nagyon fontos, hogy az Egyesült Királyság kilépésével továbbra sem sérülhet sem a vámunió, sem az egységes piac, a nemzeti szabályozásnak és az uniós szabályozásnak harmonizálnia kell egymással, továbbá az Európai Uniónak védeni kell a legsérülékenyebb ágazatokat.

Véleményem szerint a közeljövőben a brexitnek számos negatív hatása lesz nemcsak a szigetországnak, de az Európai Uniónak is egyaránt. Az Egyesült Királyság volt az Európai Unió második legerősebb gazdasága, és ennek következtében ők fizették be a második legtöbb hozzájárulását, de ide lehet sorolni a szigetország jelentős hadseregét vagy a jelentős pénzügyi központját. A szigetország számára az alacsony adók és a kiterjedt szabadkereskedelmi megállapodások jelenthetnek kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatot az Eu-val.

Az Egyesült Királyság 1973. január 1. napján csatlakozott az Európai Unió jogelődjének számító Európai Gazdasági Közösséghez. A közel 50 év közös élet nagyban befolyásolta a szigetország életét, amely következtében véleményem szerint bármikor megtörténhet, hogy – akár egy új párt új célkitűzése révén – visszalépnek az Európai Unióba.

Készítette: Lovász Imre, jogász hallgató

Oldalak