Képtelen szabadulni Európától a miniszterelnökét vesztő Nagy-Britannia

  • 2019/05/28
  • Kutatócsoport2

Lassan három éve zajlott le az a népszavazás, amely teljes mértékben felborította az angol politikai életet és ezzel együtt az egész Európai Unió közösségét, hiszen a történelemben először éltek az EUSZ 50. cikk adta lehetőséggel, miszerint egy tagállam elhagyhatja az Uniót. Ebben az időszakban vált mindenki számára ismerté Theresa May neve, mivel ő lett Nagy-Britannia új, egyben második női miniszterelnöke, aki végtelennek tűnő tárgyalások és egyezkedések után, nemrég jelentette be lemondását.

A korábban belügyminiszterként tevékenykedő May, David Cameron lemondása után került a kormány élére. Alapvetően a maradás mellett kampányolt, azonban megválasztott vezetőként úgy döntött, megpróbálja végigvinni a nép akaratát a lehető legkedvezőbb módon. Nehéz helyzetben volt, hiszen ha az nem lett volna elég, hogy útközben sokan már szerettek volna inkább visszatáncolni, és semmisnek tekinteni a népszavazást, a kilépés mellett állók is különböző módon képzelik el a távozást. A ,,hard brexit” azaz a ,,kemény kiválás” támogatói teljes mértékben szeretnének elszakadni az Uniótól, megszakítva ezzel minden fontos kapcsolatot, azonban a ,,soft brexit” képviselői inkább egy megegyezésen alapuló kiválásban gondolkoznak, amelynek köszönhetően egy erősebb gazdasági együttműködés jönne létre. Szóba jöttek még más megoldások is, mint például egy kanadai típusú egyezmény, amelynek köszönhetően a jelenleginél egy korlátozottabb szabadkereskedelmi megállapodás jönne létre, vagy épp Norvégiához hasonlóan az Európai Gazdasági Térséghez csatlakozva férne hozzá Nagy-Britannia is a közös piachoz.

Az elmúlt években a brit kormányfő szinte folyamatosan ingázott a szigetországi parlament és az EU intézményei között; amikor sikerült az egyik oldalon kompromisszumot kötni, akkor a másik oldalnak biztosan nem tetszett a kiegyezés valamely feltétele, sőt időközben még a saját pártja támogatását is elvesztette.

A legutolsó állás szerint May ígéretet tett, miszerint március 29-ig megtörténik az EU-ból való kiválás, a megegyezés azonban ekkor sem történt meg, így egy nagyon ellentmondásos helyzet állt elő, hiszen az épp távozni akaró tagállamnak szavaznia kellett az Európai Parlamenti választásokon. A voksok leadásra május 23-án került sor, ami nem zajlott a legmegfelelőbb ütemben, hiszen több külföldi európai állampolgártól is érkezett bejelentés, hogy nem tudtak élni az őket illető választójogukkal, mivel nem szerepeltek a névjegyzékben. Természetesen ez a súlyos hiba azért történhetett meg, mert szinte az utolsó pillanatig abban a hitben voltak, hogy nem kell megtartani a szavazást, és még előtte sikerül megegyezni a kilépést illetően.

A miniszterelnök lemondása előtt még egy új népszavazás megtartása is felmerült, ami szintén nem növelte a népszerűségét. A bejelentésében elmondta, hogy addig marad, amíg meg nem választják az utódját, akire nagy felelősség hárul majd, hiszen a jelenlegi állás szerint október 31. a határideje a kilépésnek, ami már alapból egy meghosszabbított lehetőség a Szerződésben szereplő 2 évhez képest.

Az összefoglalót készítette: Nagy Evelin Éva, joghallgató DE ÁJK

Források:

https://index.hu/kulfold/2019/05/24/theresa_may_bejelentes_brexit_nagy-britannia_kormanyfo/

https://www.portfolio.hu/gazdasag/nem-eleg-a-brexit-ujabb-botrany-van-a-brit-ep-valasztas-miatt.325391.html

https://24.hu/kulfold/2018/09/24/brexit-eu-nepszavazas-theresa-may/

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/lemondas-theresa-may-junius-7-brexit.684820.html

 

Brexit Eng: