Emelkedik a vízügyesek bére

  • 7 July 2017
  • Kutatócsoport2

A minap napvilágot látott hírek alapján egyértelmű, hogy hatott a vízügyesek sztrájkfenyegetése, ugyanis a legfrissebb hírek már a vízügyben dolgozók emelkedő fizetéséről szólnak.

Az alacsony bérszínvonal és az annak nyomán kialakuló feszült helyzet sajnos általánosságban a közigazgatás egészére jellemző. Ez a probléma azonban a vízügyi ágazatban már-már elfogadhatatlan méreteket öltött, ugyanis a szféra mintegy 35%-os bérelmaradást mutatott a magyarországi havi bruttó átlagkeresethez képest. Számokban kifejezve ez annyit tesz, hogy az 303.000 forintos átlagkeresethez képest a vízügyi ágazatban dolgozó mérnökdiplomával rendelkező munkavállalók bére alig haladta meg a 190.000 forintos összeget.

Tarró Péter, a Környezetvédelmi és Vízügyi Országos Szakszervezet elnöke elmondása szerint a kormány gazdasági kabinetjének hétfői, béremelésről szóló döntése közel 4000 munkavállalót érintő jelentőségű. A tanácskozást követően a keddi hírek már a vízügyi igazgatásban dolgozók szeptembertől 15%-kal, majd januártól újabb 15%-kal emelkedő béréről szóltak.

A döntést megelőzően a vízügyi dolgozók érdekképviselete bejelentette, hogy a közszolgákkal közösen kétórás munkabeszüntetést tervez július 17-re annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a bérproblémára. A sztrájk a fejlemények fényében várhatóan elmarad – legalábbis a vízügyi dolgozók várhatóan nem vesznek részt a munkabeszüntetésben.

Természetesen ez a változás nem jelent generális megoldást a közigazgatásban dolgozók bérrendezésére, de egy lépéssel mindenképpen közelebb visz a megnyugtató megoldás reményéhez.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók szakszervezetének elnöke elmondta, hogy várhatóan a bérfelzárkóztatásból nem maradnak ki azok a közalkalmazottak és köztisztviselők sem, akikre eddig egyik életpályamodell sem vonatkozott. Erről a közeljövőben várhatóan szintén döntés születik.

Az összefoglalót készítette: Gaál Szilvia, joghallgató

Források:

http://magyaridok.hu/gazdasag/rendezik-fizeteseket-vizugynel-1932673/

https://mno.hu/gazdasag/hatott-a-sztrajkfenyegetes-emelik-a-vizugyesek-penzet-2407252

Hírgyűjtemény: 
Közjogi Albizottság: 
Korábbi hírek: 
Felnőttképzés: 
Közrendészet és magánrendészet: 
Közigazgatási bíráskodás: 
Közérdek: