Véd vagy "kivéd" a pénzügyi fogyasztóvédelem?

  • 7 April 2018
  • Kutatócsoport2

Kérdések és problémafelvetések a pénzügyi fogyasztóvédelemmel kapcsolatban [1]

A XXI. század pénzügyei a pénzügyi innováció révén egyre nagyobb kihívást támasztanak a jogi szabályozás, ezen belül is a pénzügyi fogyasztóvédelem számára. Megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek? Mindenkit meg kell-e védeni vagy csak a fogyasztók lehatárolt csoportját?
Mindeközben a gazdaságpolitika részéről a bankokkal szemben is elvárás a gazdasági növekedés elősegítése a hitelezés révén. Egy szigorú és korlátozó szabályozás nem akadályozza-e a pénzügyi szolgáltatási tevékenységet? Útját álljuk-e az innovációnak és a technológiai újításoknak a pénzügyi fogyasztóvédelem erősítésével vagy összeegyeztethető a két érdek?

Általános szabályozás alkalmazható csak a fogyasztóvédelemben vagy egyedi védelem is érvényesülhet, például állami mentőakciókkal? Használ-e a fogyasztók jövőbeni magatartásának, ha abban a feltevésben vállalnak túlzott mértékű, de nagy hozamot biztosító kockázatot, hogy az állam nem normatív módon megmenti őket? Meg kell-e menteni azokat a „szerencsejátékosokat”, akik sejtik a pénzügyi konstrukció nem legális, „pilótajáték” jellegét, de bíznak a szerencsében és a magas hozam realizálásában? Van-e felelőssége, és ha igen, milyen mértékű a felügyeletnek az illegálisan működő szervezetek vagy a legálisan működő pénzügyi szolgáltatók fogyasztókat illegális tevékenységükkel megkárosító tevékenységek terjedésében?   

Rengeteg kérdés merül fel a téma kapcsán, amelyek megválaszolásra várnak a jogi szabályozásban vagy éppen a tudományos diskurzusban. Sok tanulságot levont a jogalkotó és az igazságszolgáltatás a gazdasági válság révén felmerült problémákból, de egyes kérdések továbbra megválaszolatlanok maradtak. Az alábbi rövid gondolatébresztő felvetések csak a téma egy-egy szegmensét villantják fel, azzal a céllal, hogy hozzászólásokat és vitát generáljanak a témával kapcsolatban és esetleg olyan javaslatok is fókuszba kerüljenek, amelyek elősegítik a jövőbeni jogalkotást.

Az első fontos kérdés, hogy ki is tekinthető fogyasztónak. Az európai uniós szabályozás a fogyasztó fogalma alatt ért minden olyan természetes személyt, aki az uniós irányelvek hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén (93/13/EGK irányelv 2 cikk b) pont, 2008/48/EK irányelv 3 cikk a) pont).
A fogyasztó fogalmának a tisztázása mellett fontos elméleti kérdés, hogy milyen az a fogyasztó, illetve fogyasztói magatartás, amely a különleges védelmet megérdemli. Ezért a jogalkalmazás szempontjából fontossá vált a fogyasztói minta megalkotása, amely az egyes eljárásokban a jogsérelem alapjául szolgálhat. Az elméleti felfogások alapján két minta-fogyasztói modell körvonalazódik. Az ésszerű fogyasztó modellje érvényesül az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatában és angol, francia jogterületen. Az ésszerű fogyasztó képes racionális döntéseket hozni a rendelkezésre álló információk alapján. A másik minta-fogyasztói modellt a német bírói gyakorlat alakította ki. Ez utóbbi modell szerint a fogyasztót óvni kell, rendkívüli védelemben kell részesíteni, mivel nem képes ésszerű döntések meghozatalára, már a legkisebb félrevezetés vagy megtévesztés esetén (Fazekas, 2007: 75‒76; C-220/98. és C-479/93. sz. EUB ítéletek).

A fogyasztói modell kialakítása mellett az európai bírósági ítélkezési gyakorlat elismeri, hogy a fogyasztó a szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind információs szintje tekintetében (C-618/10., C-472/11. és C-137/08. sz. EUB ítéletek). Ez akkor is igaz, ha figyelmes és körültekintő a fogyasztó. Ez különösen érvényesül a pénzügyi szolgáltatásoknál. A pénzügyi szolgáltatók magasabb szakmai felkészültséggel rendelkeznek, a termékek bonyolultak és összetettek, gyakran átláthatatlan feltételrendszerrel és költségstruktúrával. Nem beszélve arról, hogy a fogyasztók ismeretanyaga és érdekérvényesítő képessége is alacsony (Czajlik–Horváth–Sz. Papp, 2012: 432). Magyarországon különösen hangsúlyos kérdés a pénzügyi kultúra alacsony foka, amelynek a megoldását az oktatás és a tájékoztatás növelésével lehetne talán orvosolni.

Az egyensúlytalanság kiküszöbölésének egyik fontos területe a széleskörű és kellő részletességű tájékoztatás, ahogy arra az uniós szabályozás is utal. A fogyasztóknak a tények konkrét ismeretében kell meghozniuk a döntésüket, amelynek érdekében megfelelő tájékoztatást kell kapniuk a hitel feltételeiről, költségeiről és egyéb kötelezettségeiről. A tájékoztatásnak világosnak, az ajánlatnak átláthatónak és összehasonlíthatónak kell lennie annak érdekében, hogy a fogyasztók a tények teljes ismeretében hozhassák meg döntésüket.

Az európai uniós szabályok bizonytalanságát oldja fel az Európai Bíróság jogértelmezése (C-26/13. sz. ítélet) a szerződési feltételek világossága és érthetősége kérdésében. Az Európai Bíróság a  kérdést kiterjesztően értelmezte. A fogyasztó az eladóhoz képest a tájékozottság szerint tekintve hátrányosabb helyzetben van általában, hiszen a fogyasztó számára nehézséget jelenthet a szerződési feltételek és következményeik értékelése a nyelvi érthetőség ellenére is. Ebből adódóan a feltétel világos és érthető jellegének a vizsgálata nem korlátozódhat a puszta nyelvi megfogalmazásra. A bíróságnak azt is értékelni kell, hogy a szerződés biztosítja-e a fogyasztó számára azokat az információkat, amelyek segítségével a fogyasztónak módjában áll az adott ügylet előnyeit és hátrányait illetve az ügyletből származó kockázatokat mérlegelni (C-26/13. sz. EUB ügy főtanácsnoki indítványa). Mindezek alapján csak az a szerződései feltétel világos és érthető, amely a fogyasztó számára biztosítja, hogy egyértelműen és érthető szempontok alapján értékelhesse a szerződéses feltételből származó gazdasági következményeket.

A fogyasztó hátrányos helyzete oda vezet, hogy a szolgáltató által előre meghatározott feltételeket anélkül elfogadja, hogy érdemben befolyásolni tudná azoknak a tartalmát (C-618/10., C-168/05. és C-40/08. sz. EUB ítéletek). A pénzügyi szolgáltatók által kialakított általános feltételek szerint nem kellő körültekintéssel mérlegelt vagy túlzott bonyolultsága miatt mérlegelhetetlen feltételekkel létrejött szerződések komoly károkat okoznak társadalmi és egyéni szinten egyaránt, mint ahogy ezt a hazai devizahitelezésnél is látható.[2]
A fogyasztóvédelem, az egyensúlytalanságból eredő hátrányos helyzet kiküszöbölése fontos közérdek. Az elmélet is kiemeli, hogy a fogyasztók a legfontosabb gazdasági közösség, akiknek érdekében olyan szabályokat kell megalkotni, illetve jelen esetben olyan ítélkezési gyakorlatot kell folytatni, amelyek révén biztosított a fogyasztók joga az információra, a biztonságra, a választásra és a meghallgatásra.[3 
Az ítélkezési gyakorlatból jól látszik, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződésben megállapított formális egyensúly helyett a szerződő felek egyenlőségét előállító valódi egyensúlyt kell létrehozni. Az egyensúlytalanságot a tisztességtelen megállapodási feltételek hozzák létre, amelyek a szerződő felek közül egyoldalúan a fogyasztót terhelik (C-618/10., C-137/08. és C-453/10. sz. EUB ítéletek). Ezért a fogyasztó és a pénzügyi szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet csak a szenvedő feleken kívüli, pozitív beavatkozás egyenlítheti ki (C-618/10., C-243/08. és C-472/11. sz. EUB ítéletek).

***

Mindezek az ítélkezési gyakorlatban is felmerült érvek egy erőteljesen szabályozott, szigorú fogyasztóvédelmet körvonalaznak az Európai Unióban, amely alkalmas a pénzügyi bizalom helyreállítására, de nehezebb helyzetbe hozza a pénzügyi szolgáltatókat. Sok esetben a körültekintő eljárás plusz dokumentumok „gyártásában” valósul meg és nem mindig jelent a fogyasztó számára valós védelmet. De lehet-e jobb vagy tökéletes megoldás?  

Dr. habil. Nagy Zoltán, egyetemi docens ME ÁJK

 

Felhasznált források:

  • 1. Czajlik István – Horváth Anna – Sz. Papp Judit: Korszerű pénzügyi fogyasztóvédelem, in: Lentner Csaba (szerk.): Bankmenedzsment-Bankszabályozás-Pénzügyi Fogyasztóvédelem, Nemzeti Közszolgálati Tankönyvkiadó, Budapest, 2012
  • 2. Fazekas Judit: Fogyasztóvédelmi jog, Complex Kiadó, Budapest, 2007
  • 3. Nagy Zoltán: Problémafelvetés a pénzügyi fogyasztóvédelem területénMiskolci Jogi Szemle, 2017/2. különszám, 391‒401.o.
  • 4. A Tanács 93/13/EGK irányelve (1993. április 5.) a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről, HL L 095, 21/04/1993 29–34. o.
  • 5. Az Európai Parlament és a Tanács 2008/48/EK irányelve (2008. április 23.) a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről, HL L 133, 22.5.2008, 66–92. o.
  • 6. Európai Bíróság C-618/10. sz.,  C-472/11. sz. és ; C-137/08. sz.; C-168/05. sz.; C-137/08. sz.; C-453/10. sz.; C-40/08. sz.; C-220/98. sz.; és C-479/93. sz. ügyekben hozott ítéletei.
  • 7. Nils Wahl Főtanácsnok indítványa a C-26/13. sz. ügyben.

 

 


[1] Lásd részletesebben Nagy Zoltán: Problémafelvetés a pénzügyi fogyasztóvédelem területén, Miskolci Jogi Szemle, 2017/2. különszám, 391‒401.o.

[2]Czajlik-Horváth-Sz. Papp, 2012: 434‒435. A rejtett veszteség a szerzők szerint egy olyan terméknél használt fogalom, ahol a fogyasztást követő hosszabb idő elteltével nyílik csak lehetőség a termék minőségi problémájának megismerésére, mint például a hosszabb távú megtakarítási termékek.

[3] Fazekas, 2007: 21. J.F. Kennedy az USA elnöke 1962-es megállapításaival a fogyasztói érdekvédelmet az állami politika rangjára emelte- a szerző álláspontja szerint- az idézett fogyasztói jogok rögzítésével.

Hírgyűjtemény: 
Közjogi Albizottság: 
Korábbi hírek: 
Felnőttképzés: 
Közrendészet és magánrendészet: 
Közigazgatási bíráskodás: 
Közérdek: 
Helyi Önkormányzatok: 
Land grabbing: 
PPP: 
Energiakornyezet: 
Tudományos folyóirat: 

Hozzászólások

Nagy Zoltán gondolatébresztő írása alapvető kérdéseket feszeget a pénzügyi fogyasztóvédelem kapcsán. A fogyasztó fogalmával kapcsolatban számos támpontot rögzít, jórészt az EU Bíróság esetjoga alapján. Tény, hogy a felvetett problémák megválaszolása külön disszertáció(k) témája lehetne, így erre ezen a felületen felelősséggel nem vállalkozhatom, csupán néhány gondolatot osztanék meg az egyik felvetett problémakörrel kapcsolatosan.

Ezt a problémakört több kérdés fémjelzi: Általános szabályozás alkalmazható csak a fogyasztóvédelemben vagy egyedi védelem is érvényesülhet, például állami mentőakciókkal? Használ-e a fogyasztók jövőbeni magatartásának, ha abban a feltevésben vállalnak túlzott mértékű, de nagy hozamot biztosító kockázatot, hogy az állam nem normatív módon megmenti őket? Meg kell-e menteni azokat a „szerencsejátékosokat”, akik sejtik a pénzügyi konstrukció nem legális, „pilótajáték” jellegét, de bíznak a szerencsében és a magas hozam realizálásában?

Miként később Nagy Zoltán is utal rá, a fogyasztóvédelem gyakorlatilag a felek közötti egyensúlytalanság kiküszöbölésére hivatott komplex eszközrendszer, s mint ilyen, fontos közérdeket valósít meg.

Megállapítható, hogy bizonyos esetekben maga a szabályozás is ráerősít az egyensúlytalansági helyzetre (például az egyoldalú szerződésmódosítást – igaz, körülhatárolt esetekben – lehetővé teszi a pénzintézetek számára, ehhez képest a fogyasztókat legfeljebb egyoldalú elállási/felmondási jog illeti meg, érdemi módosítási lehetőségük nincs a többnyire egyébként is nélkülük létrehozott ÁSZF-eken alapuló szerződések kapcsán). Arra is érdemes figyelemmel lenni, hogy a történelemben számos példát láthattunk arra, hogy az állam – közpénzből – hatalmas mentőcsomagokat nyújtott a pénzügyi szektor kínálati oldalán álló szereplők számára. Ezen mentőakciók pedig nem mindig voltak „kifizetődők” az állam számára.[1]

Ha elfogadjuk, hogy az állam óriási összegeket fordít pénzügyi intézmények megmentésére, akkor ezen az alapon elképzelhetőnek tartok – legalább részben önhibájukon kívül - nehéz helyzetbe került fogyasztóknak nyújtott mentőcsomagokat is (tipikusan ilyennek tartom a devizahitelezéssel érintett fogyasztók nagy részét, hiszen ebben az esetben viszonylag széleskörű konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a pénzügyi szolgáltatók, az állam és a fogyasztók is felelősek a kialakult problémákért). Valószínű, hogy egy végső állami „mentsvár” deklarálása nem használ a felelős fogyasztói magatartásnak, ugyanez elmondható azonban a pénzügyi szolgáltatók vonatkozásában is, akikről legalább annyira feltételezhető, hogy adott esetben „szerencsejátékos” magatartást folytathatnak adott esetben.

Gondolataimmal nem szándékoztam azt sugallni, hogy helyeselnék bármilyen fogyasztói mentőakciót, csupán arra mutattam rá, hogy a pénzügyi szolgáltatók esetében több példát is láthattunk ilyen jellegű beavatkozásokra…

 

 

[1] Mint Voszka Éva megállapítja, „az európai bankmentések tehát messze vannak a megtérüléstől.” Ld. Voszka Éva: Államosítás, privatizáció és gazdaságpolitika – a főirány széttöredezése, 737. o. Közgazdaság Szemle, LXII . évf., 2015. július – augusztus, 717–748. o.

Oldalak