PPP

A közpénzek keletkezéskori védelméről

  • A közpénzek keletkezéskori védelméről

    2017. szeptember 21-én, csütörtökön a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara „A közpénzek keletkezéskori védelméről” címmel tartott konferenciát, mely az Igazságügyi Minisztérium által támogatott "A közpénzek keletkezéskori védelmének főbb területei" című projekt eredményeit mutatta be. A projekt 2017. január 1-én indult, és Prof. Dr. Horváth M. Tamás, tanszékvezető egyetemi tanár szakmai irányítása mellett négy további kari oktató vett részt benne, akik egyben a konferencia előadói is voltak (Bartha Ildikó, Madai Sándor, Varga Judit és Bordás Péter). A kutatás fókuszában a közpénzek védelmének hazai és nemzetközi jogi szabályozása áll. Tovább... (Valentényi-Szilágyi Bernadett)

Néhány gondolat a PPP konstrukció szabályozásához

  • Néhány gondolat a PPP konstrukció szabályozásához

    Az írásom Varga Judit a PPP témájában született problémafelvető cikkéhez kapcsolódik, amelyben felteszi a kérdést, hogy egy életképtelen konstrukcióról van szó vagy egy lehetséges alternatíváról a közösségi igények kielégítésében. A kérdés nagyon is aktuálissá vált mind nemzetközi, mind hazai szinten a gazdasági válságot követően. A szerző az írásában több problémát is felvet a témával kapcsolatban, amelyekhez néhány gondolatot fűzök hozzá. Tovább... (Nagy Zoltán)