Az Uber-kérdés és a taxipiac helyzete: az orosz szövetségi versenyhivatal álláspontja

  • 2016/08/29
  • Kutatócsoport2

Az amerikai Uber Technologies, Inc. és az általuk kifejlesztett alkalmazás, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók mobiltelefonjukon keresztül jelezzék utazási igényüket, amelyet az alkalmazás továbbít a saját járművüket használó sofőrök valamelyikének, 2013-ban tört be az orosz piacra, jelenleg pedig már 10 városban elérhető. Az Uber nem az egyedüli internetes taxiszolgáltatás-aggregátor Oroszországban: a Gett és a Yandex. Taxi szintén hasonló szolgáltatást nyújtanak. Ahogy más piacokon, úgy Oroszországban is heves viták övezték az alkalmazás térnyerését, amelyekben a taxisofőrök, az orosz kormányzat és a szabályozó hatóságok egyaránt részt vettek.

A taxisofőrök nevében az Orosz Autótulajdonosok Szövetsége (FAR) emelt panaszt a Szövetségi Versenyhivatalnál (FAS), kérve azt, hogy vizsgálják ki az Uber, illetve a Gett és a Yandex. Taxi működését. A FAR azzal vádolta az érintett vállalkozásokat, hogy az árak csökkentésével és a taxiszolgáltatás piacának monopolizálásával erőfölénnyel való visszaélést követtek el, valamint az egymással és a hagyományos taxitársaságokkal is versengő három vállalkozás tisztességtelen versenyt hozott létre a piacon. A FAR szerint azáltal, hogy nem saját autókkal és saját sofőrökkel dolgoznak, hanem járműveiket más vállalkozások biztosítják lízingszerződések keretében, sofőrjeik pedig nem rendelkeznek taxiengedéllyel, képesek arra, hogy monopolisztikusan alacsony árakat állapítsanak meg, a piac más szereplőit arra kényszerítve, hogy veszteségesen dolgozzanak.

A FAS vizsgálatot indított az ügyben, amelynek keretében adatszolgáltatási kérelemmel fordult az érintett vállalatokhoz. A vizsgálat alapján a FAS megállapította, hogy az Uber és a konkurens vállalatok nem rendelkeznek erőfölénnyel a személyszállítás piacán, mivel elsődleges tevékenységük az adatok gyűjtése és továbbítása a felhasználók, illetve a járművezetők felé. A FAS álláspontján akkor sem változtatott, amikor a FAR fellebbezéssel fordult Dmitrij Medvegyev miniszterelnökhöz a döntés ellen.

A taxisofőrök panaszai végül mégis célt értek: a taxiszolgáltatás állami szabályozásáról szóló törvény 2016 áprilisi módosításával a közlekedési minisztérium kötelezte az internetes szolgáltatókat, hogy tárgyaljanak a taxitársaságokkal a díjszabás tekintetében. A FAS elnöke nem támogatta ezt a döntést, versenykorlátozó megállapodásnak (kartellnek) nevezve azt; felhívta továbbá a figyelmet, hogy a versenyjogi szabályozás nemcsak a kartellek létrehozásától tiltja el az állami szerveket, hanem attól is, hogy az effajta törekvéseket összehangolják.

Moszkva város önkormányzata azonban ennél is tovább ment: a közlekedési osztály az Uber és versenytársai betiltásával fenyegetett arra az esetre, amennyiben a vállalatok nem írják alá a város által előterjesztett együttműködési megállapodást. A megállapodás arra kötelezte a vállalkozásokat, hogy kizárólag taxiengedéllyel rendelkező sofőröket alkalmazzanak és a járműveik mozgására vonatkozó adatokat osszák meg a közlekedési hatóságokkal. Annak érdekében, hogy továbbra is nyújthassa szolgáltatását Moszkvában, az Uber 2016 márciusában aláírta a megállapodást.

Összességében megállapítható, hogy az Uber és a hasonló szolgáltatást nyújtó vállalkozások megjelenése pozitív hatással volt a taxiszolgáltatás oroszországi piacára azáltal, hogy a hagyományos taxitársaságokat is áraik alacsonyan tartására kötelezte. A FAS pedig azáltal, hogy támogatását fejezte ki az új szolgáltatók élni hagyása mellett, egyben az innováció és a szabadabb verseny pártjára is állt.

Az összefoglalót készítette: Dr. Szilágyi Dániel, PhD hallgató

Forrás: http://kluwercompetitionlawblog.com/2016/08/12/how-fas-russia-treats-the-taxi-services-market-uber-case/

Kategória: 

Hozzászólások

http://index.hu/tech/2017/03/03/uber_botrany_vallalati_kultura/

Viharfelhők gyülekeznek az Uber felett, mintha kicsúszott volna a talaj a nem olyan rég még ünnepelt cég alól. A problémák egyenként kezelhetőnek tűnnek, de együtt egy olyan vállalati kultúra képét vetítik elénk, amit nehezen fog egy csapásra megváltoztatni a cég.

Oldalak