Az Apple-nek nem kell kifizetnie a 13 milliárd eurós bírságot

  • 27 July 2020
  • Kutatócsoport2

Előzmények

A 2014 júniusában indított részletes állami támogatási vizsgálatot követően az Európai Bizottság megállapította, hogy az Írország által az Apple-re alkalmazott két feltételes adómegállapítás 1991 óta jelentősen és mesterségesen csökkentette az Apple által fizetett adót. A feltételes adómegállapítások révén Írország jóváhagyta, hogy az Apple csoport két, Írországban bejegyzett vállalkozása (az Apple Sales International és az Apple Operations Europe) olyan módon állapítsa meg az adóköteles nyereség összegét, amely nem felel meg a gazdasági realitásoknak: a két vállalkozás értékesítési nyereségének csaknem teljes egészét belső felosztással a „központi iroda” nyereségeként tüntették fel. A Bizottság vizsgálata kimutatta, hogy a „központi irodák” csak papíron léteznek, és nem termelhettek volna ilyen összegű nyereséget. A „központi irodák” nyereségeként feltüntetett összeg az ír adójog specifikus rendelkezései értelmében – melyek már nincsenek hatályban – egy országban sem volt adóköteles. A feltételes adómegállapítással jóváhagyott allokációs módszer eredményeként az Apple által az Apple Sales International nyeresége után fizetett tényleges társasági adó mértéke a 2003. évi, mindössze 1 %-ról 2014-ben 0,005 %-ra csökkent.
Az Apple az írországi adóügyi bánásmódnak köszönhetően gyakorlatilag csaknem teljesen el tudta kerülni az Apple-termékek teljes uniós egységes piaci értékesítéséből származó nyereség utáni adófizetést. Ennek oka, hogy az Apple nem az értékesítési országokban, hanem Írországban számolta el a termékek értékesítésének árbevételét. Ez a megoldás kívül esik az uniós állami támogatási szabályok hatályán. Ha az Apple-t ugyanezen időszak tekintetében más országok a saját adózási szabályaik szerint több adó fizetésére köteleznék a két vállalkozás nyereségei után, az csökkentené az Írország által megfizettetendő összeg nagyságát.
Írország által az Apple-nek biztosított ezen szelektív adóügyi bánásmód az EU állami támogatásra vonatkozó szabályai szerint jogellenes, mivel jelentős előnyt biztosít az Apple-nek az azonos nemzeti adószabályok alá tartozó más vállalkozásokkal szemben.
Az uniós bizottság 2016 augusztusában azt állapította meg, hogy tiltott állami támogatásnak minősülnek azok az adókedvezmények, amelyeket Írország az Apple-nek nyújtott. A bizottság arról határozott, hogy a nagyvállalatnak 13 milliárd eurót (akkori árakon körülbelül 4 ezer milliárd forint), valamint kamatait kell visszafizetnie az ír államnak. Miután Dublin nem szedte be az elmaradt adót az óriáscégtől, az Európai Bizottság 2017 októberében az uniós bírósághoz fordult. A döntés ellen Dublin és az Apple is fellebbezett.

A Bíróság döntése

Az Európai Unió Törvényszéke szerint a Bizottság tévedett, amikor azt a következtetést vonta le, hogy a szigetország az Apple cégeit nem törvényes gazdasági előnyhöz juttatta, és a vállalatok oly állami támogatást kaptak, amire nem voltak jogosultak.
A Bíróság álláspontja az, hogy bizonyos adótörvények hiányosak és esetenként következetlenek, s a Bizottság által feltárt hibák önmagukban nem elegendőek a vállalat törvénytelen előnyszerzésének bizonyításhoz.
Ezenkívül a bíróság szerint az Bizottság tévesen állapította meg, hogy a feltételezett kivételes gazdasági előny állami támogatás nyújtásának minősült. Ezt és ezen kívül bizonyítaniuk kellett volna még, hogy a szerzett bevétel az Írországi fióktelepek által ténylegesen végzett tevékenységek értékét tükrözi. Továbbá a Törvényszék úgy találta, hogy a Bizottság második kifogását sem tudta bizonyítani, hogy a megtámadott adóügyi határozatok az ír adóhatóságok felelősségét terhelnék és ennek megfelelően az Apple Sales International és az Apple Operations Europe szándékosan részesültek volna törvénytelen előnyben.

Az Európai Unió egyik sajtóközleménye szerint jövőre egy, a multinacionális „tech” vállalatokra kiszabott digitális szolgáltatásokat sújtó adót kívánnak bevezetni – hogy ez megoldaná-e a problémát, azt kétségek övezik, ahogyan a tagállami adószuverenitással való összeegyeztethetőségé is kérdéses.

 

Az összefoglalót készítette: Nagy Péter Zsombor, joghallgató DE ÁJK

Felhasznált források:

https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2020-07/cp200090en.pdf

https://jogaszvilag.hu/cegvilag/az-apple-nek-nem-kell-kifizetnie-a-13-milliard-euros-birsagot/

https://www.portfolio.hu/uzlet/20190917/apple-a-13-milliard-euros-befizetes-szembe-megy-a-valosaggal-es-a-jozan-esszel-401197

https://24.hu/fn/gazdasag/2016/08/31/duplacsavarral-nyereszkedett-milliardokkal-az-apple/

 

 

            

Brexit Eng: 
Fogyasztóvédelem: 
Consumer Protection: 
16th Anniversary: