2019-re várható változások a cafeteria-rendszerben

  • 2018/08/02
  • Kutatócsoport2

Ahogy arról már korábban is hírt adtunk az Országgyűlés elfogadta a 2019-es évre vonatkozó adótörvény csomagot. Bár tény, hogy az őszi ülésszakban még elképzelhető, hogy lesz  a szabályozásban eszközölt változtatás, de annyi már most is tisztán látszik, hogy a jogszabály alapvetően új keretek közé rendezi a cafeteria-jellegű juttatásokat.

Adómentes juttatások

Az adómentek juttatások terén könnyebbséget fog jelenteni, hogy jövő évtől az óvodai, bölcsődei szolgáltatások térítése nem pusztán a munkáltató nevére szóló (ahogyan az idei évig ez volt), hanem immár a munkavállaló nevére szóló számla alapján is limit nélkül elszámolhatják majd adómentesen a cégek.

További könnyebbséget jelent majd az is, hogy a juttatási kör is bővülni fog, hiszen 2019-től már nem csak az óvodai, bölcsődei alapszolgáltatások díja, hanem az ellátás, étkezés is támogatható a munkáltató oldaláról. Azonban az eddig leggyakrabban kihasznált adómentes elemek, mint például a mobilitás célú lakhatási támogatásm diákhitel támogatás, kockázati biztosítás, illetve a sportrendezvényre-kulturális szolgáltatásra szóló belépők kiesnek az az adómentes juttatásokköréből, azok ugyanis a jövő évtől jövedelemként lesz adóköteles.

Forrás: https://piacesprofit.hu/kkv_cegblog/cafeteria-2019-mire-szamithatnak-a-munkavallalok/

Béren kívüli juttatások

Béren kívüli juttatások összességében valamivel növekedni fog. Az idei évben irányadó összesen 34,22% helyett valamivel több, mint háromtized százalékos növekedés várható, így azok közterhe várhatóan 34,5 %-ra nő, amely mérték a 15% személyi jövedelemadó és 19,5% szociális hozzájárulási adó mértékéből tevődik össze.

Béren kívüli juttatásként a Széchenyi Pihenőkártyát adhatják a munkáltatók munkavállalóiknak. A Pihenőkártya az alábbi három alszámlából áll: vendégszállás, szálláshely, illetve szabadidő alszámla. Az ezekre kifizethető összegek pedig sorrendben legfeljebb 150.000.- Ft, 225.000.- Ft, illetve 75.000.- Ft összegek. Az előbbi összegek a versenyszférára vonatkoznak, és azzal a kiegészítéssel értendőek, hogy azok a munkaviszonyban töltött napokkal arányos részig adhatóak. Ezzel szemben költségvetési szerveknél az évi 200.000 Ft időarányos része a maximális keret.

Összegzés:

Fontos leszögezni, hogy a cafeteria nem is igazán adózási fogalom, hanem sokkal inkább egy adózási forma, amelyet a munkáltató a bér mellett természetben nyújt, nyújthat, azért, hogy adóhatékony módon adhasson versenyképes juttatási csomagot. Ezen felkínált lehetőségek közül a munkavállaló saját szükségletei szerint választhat és így a számára legideálisabb módon használhatja azt fel pl.: inkább utazásra, mint étkezésre használná fel a juttatásait.

Mindent összevetve, ahogyan azt a fenti táblázat is mutatja, a jövő évre tervezett szabályozás lényegesen kevesebb lehetőséget biztosít arra, hogy a munkáltató a munkavállalói számára a bérnél kedvezőbb közterhek mellett különböző juttatásokat.

 

Az összefoglalót készítette: Dr. Gaál Szilvia

Források:

https://piacesprofit.hu/kkv_cegblog/cafeteria-2019-mire-szamithatnak-a-munkavallalok/

https://piacesprofit.hu/kkv_cegblog/marad-nehany-lehetoseg-a-cafeteriaban/

 

 

 

Kategória: